Európai Unió

Bóka János: Az EU jogállamisági eljárásai politikai eszközök

Az EU-nak égető szüksége lenne egy valódi jogállamisági eljárásra, de ehhez a jelenlegi eszközöket át kellene alakítani

Politikai eszközöknek nevezte az Európai Unió jogállamisági eljárásait az európai uniós ügyekért felelős miniszter hétfőn a Facebook-oldalán.

Bóka János: Az EU jogállamisági eljárásai politikai eszközök
Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Bóka János a Danube Instute, az Alapjogokért Központ és a The European Conservative szervezésében hétfőn kezdődött kétnapos budapesti konferencián tartott előadást.

A miniszter bejegyzésében azt írta: a jogállamisági eljárásokat taktikai értelemben arra használják, hogy „a renitens tagállamokat politikai igazodásra kényszerítsék”. Stratégiai értelemben pedig arra használják, hogy a nemzeti alkotmányos intézmények háttérbe szorításával előmozdítsák a föderalista projektet és monopóliumot követeljenek maguknak az európai értékek meghatározására és érvényesítésére – tette hozzá.

Bóka János szerint az EU-nak égető szüksége lenne egy valódi jogállamisági eljárásra, de ehhez a jelenlegi eszközöket „a feje tetejéről a talpára kell állítani”.

Biztosítani kell, hogy a tagállamokban kidolgozott és alkalmazott jogállamisági elveket az uniós intézmények is alkalmazzák a saját működésük során – hangsúlyozta.

Különösen fontosnak nevezte, hogy az eljárás olyan mechanizmust is tartalmazzon, amely valóban az átruházott hatáskörre korlátozza az Európai Unió tevékenységét.

Ez azonban nem lehetséges a jelenlegi eszközök kiigazításával: teljesen új megközelítésre van szükség – emelte ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter.

Kapcsolódó írásaink