Európai Unió

Trócsányi László szerint az EP egy szuperállam megvalósításán dolgozik

A fideszes képviselő hangsúlyozta, a föderalistákkal szemben az európai polgárok valójában azt akarják, hogy az erős tagállamok erős uniója képes legyen választ adni a valós kihívásokra

Ma már evidenciaként hat, hogy az Európai Unió válságban van. Nincs önbizalma, a belső identitásviták miatt elbizonytalanodott, gazdasági sikeressége már a múlté – jelentette ki Trócsányi László fideszes európai parlamenti képviselő a Magyar Nemzetnek adott interjúban. A politikus hangsúlyozta: egyértelmű elmozdulás van a szubszidiaritástól a központosítás irányába. Az Európai Parlament lényegében egy európai szuperállam megvalósításán dolgozik.

Trócsányi László szerint az EP egy szuperállam megvalósításán dolgozik
Trócsányi László, a Fidesz európai parlamenti képviselője
Fotó: MH/Török Péter

Trócsányi László szerint az EU az összetartó értékeitől elfordult, ezáltal a társadalmi kohézió megbomlott. „Ma már nem tudjuk, hogy mi az a közös kapocs, ami összetart bennünket. Melyek a közös érdekek, illetve melyek a közös értékek. Egy ilyen állapotban lévő unióban az Európai Parlament szűk, de mégiscsak többsége úgy gondolta, hogy a problémák megoldásának a kulcsa egy újabb alkotmányozási kísérlet" – jelentette ki.

Mint mondta, az Európa jövőjéről szóló, valójában semmitmondó vitát végig az Európai Parlament irányította, meghatározva a témaköröket, és előre eldöntve annak várható konklúzióit. Így viszont az eredmény közel sem tükrözi Európa polgárainak véleményét az európai integráció jövőjét illetően.

A politikus hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben ma többségben vannak azok, akik úgy gondolják, hogy a föderalisztikus irányba való jelentős elmozdulás megoldja a mostani bizalmatlansági válságot, vagy legalábbis leplezni tudja. „Európa polgárait azonban nem az intézményi kérdések foglalkoztatják, hanem a valós kérdésekben szeretnének eredményeket látni. Azt várják, hogy az erős tagállamok erős uniója képes legyen választ adni a gazdasági sikertelenségekre, a migrációt meg lehessen állítani, a schengeni határok védve legyenek, a demográfiai negatív hullámot meg lehessen állítani, Európa ne keveredjen háborúba" – sorolta.

Kijelentette azt is, hogy az Európai Parlament felhatalmazottsági érzete azon a téves nézeten alapszik, hogy a polgárok a képviselőket közvetlenül választják meg, azonban az EP nem a nemzeti szuverenitás letéteményese, az Európai Unió – és így az Európai Parlament is – a szuverén tagállamok döntéseinek köszönheti a létét. A testület célja tulajdonképpen egy Egyesült Európai Államok utópisztikus víziójának megvalósítása.

A teljes interjút itt olvashatja el.

Kapcsolódó írásaink