Európai Unió

Ukrajna lett az EU harmadik legnagyobb élelmiszer-gazdasági beszállítója tavaly

Az Európai Unió élelmiszer-gazdasági mezőgazdasági termékek és élelmiszer (összefoglaló néven: élelmiszer-gazdasági) kereskedelmének értéke 401,5 milliárd euró volt 2022-ben, mintegy 58 milliárd eurós pozitív kereskedelmi mérleg mellett az Európai Bizottság által közzétett legfrissebb monitoring jelentés szerint. Az adatok alapján a világpiaci áremelkedés ellenére az agrár- és élelmiszeripari termékek forgalma nem csökkent, sőt esetenként növekedett is.

Ukrajna lett az EU harmadik legnagyobb élelmiszer-gazdasági beszállítója tavaly
Egy franciaországi szupermarket feltöltött polca 2022 májusában, miután korábban napraforgóolajból hiány volt a francia szupermarketekben az ukrajnai konfliktus miatt
Fotó: Hans Lucas via AFP/Frederic Scheiber

Az Európai Unió továbbra is az élelmiszer-gazdasági termékek első számú kereskedője a világban: széles körű kereskedelmi kapcsolatrendszere és megállapodásai lehetővé tették a kereskedelmi partnerek diverzifikációját, hogy az egész múlt év során leküzdjék azokat a kihívásokat, amelyeket Oroszország Ukrajna elleni inváziója jelentett – áll a jelentésben.

Az EU agrár-élelmiszeripari exportja tavaly elérte a 229,8 milliárd eurót, ami 31 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest. Legnagyobb mértékben a gabonafélék, valamint a gabonakészítmények és őrlési termékek számai nőttek a teljes ágazati kivitelből, miközben ezek a termékek az EU exportjának 7, illetve 10 százalékát képviselték. Az EU növeli a fejlődő gazdaságokba irányuló búzaexportot, a legfontosabb célállomások Algéria (4,9 millió tonna), Marokkó (4,1 millió tonna), Egyiptom (2,9 millió tonna) és Nigéria (2,5 millió tonna) voltak.

Egyik elsődleges uniós exportcikk továbbra is a tejtermékek, ezeket 2022-ben 20,4 milliárd euró értékben exportálták. A sertéshús az elmúlt évben is a legnagyobb mennyiségben exportált hústermék maradt a 13,8 milliárd euróval, a kínai kereslet visszaesése ellenére. Ami a kereskedelmi partnereket illeti, az Egyesült Királyság még mindig messze az első célország az EU élelmiszer-gazdasági exportja számára, annak ötöde kötődik a szigetországhoz. Az Egyesült Államok a második helyen áll, 2022-ben az EU ágazati exportjának 13 százalékával, majd Kína következik 7 százalékkal.

Az uniós élelmiszer-gazdasági behozatal értékben 32 százalékkal nőtt 2021-hez képest, ez 172 milliárd eurónyi importot jelent. Ennek oka nagyrészt a világpiaci árak emelkedése, különösen az olajos magvak és a kávé esetében. Az uniós élelmiszer-gazdasági import legnagyobb forrása továbbra is Brazília, tavaly onnét érkezett az EU teljes ágazati behozatalának 12 százaléka, 20,2 milliárd euró értékben. A második helyen az Egyesült Királyság áll, 2022-ben az ágazati import 9 százalékával, ami 15,2 milliárd eurót jelent. Ukrajna pedig 2022-ben megelőzte az Egyesült Államokat azzal, hogy a háborúban álló ország lett az EU agrár- és élelmiszer-importjának harmadik legnagyobb importforrása, az unióba került termékeinek 13 milliárd eurós értékével, ami több mint kétszerese az előző évinek.

Az importtermékek első kategóriája az olajos magvak és a fehérjenövények, amelyekből az EU 25,8 milliárd euró értékben importált 2022-ben. A világpiaci árak emelkedése a tavalyi nyári aszály miatt a megnövekedett napraforgómag és szójabab importjának igénnyével párosult. Ez volt a helyzet a kukoricaimport esetében is, hogy kompenzálja az EU belföldi termelési hiányát. A gyümölcs és diófélék, valamint a kávé, a tea, a kakaó és a fűszerek továbbra is az EU-ba importált agrár- és élelmiszeripari termékek második, illetve harmadik helyén állnak értéküket tekintve. Utóbbi egyébként jelentősen nőtt 2021-hez képest, miközben a mennyiségek viszonylag stabilak maradtak.

Kapcsolódó írásaink