Életmód
Parentifikált nők - amikor a gyermekből „szülő” válik
A parentifikáció azt az érzelmi szerepcserét jelenti, amikor a gyermek veszi át a felnőtt szerepét

Mi jellemzi a parentifikált nőket?
-
Felelősségvállalás minden helyzetben Már gyerekként felelősséget vállaltak a család érzelmi stabilitásáért. Felnőttként is automatikusan segítenek, gyakran mások szükségleteit saját igényeik fölé helyezik.
-
Önfeláldozás és alacsony önértékelés Belül gyakran hiányérzetet hordoznak, mintha semmi sem lenne elég jó. Ez belső konfliktusokat, pszichoszomatikus tüneteket vagy akár depressziót is eredményezhet.
-
Függő kapcsolati mintázatok Hajlamosak olyan párkapcsolatokat keresni, ahol újra felelős lehetnek: ők gondoskodnak, míg a párjuk nem vállal elég felelősséget.
Hogyan alakul ki?
Szülői érzelmi elvárások
Amikor a szülő érzelmileg éretlen, a gyermeknek kell tölteni az ő szükségleteit – szeretetet, törődést. Egy "jó gyerek" jutalmazása erősíti ezt a szerepet.
„Átadja a felelősséget a gyereknek – jóllehet ezt neki magának kellene vállalnia”.
Szülő–gyermek szerepelcserélődés
A gyermek lesz a "szülő" érzelmi szükségletek kiszolgálásában. Ez a szerepelcsere – parentifikáció – hosszútávon beépül a személyképletbe.
Milyen következményei lehetnek?
-
Kielégítetlen belső igények és indulatok: Ezek elnyomódva maradnak, de később megbetegíthetik a testet és pszichét.
-
Depresszió és szorongás: A saját szükségletek elfojtása gyakran vezet belső ürességhez, depresszív tünetekhez.
-
Dependens kapcsolatok: A nő úgy érzi, a gondoskodás a dolga, a társ pedig „jö rá, hogy főleg elfogad”.
Hogyan hat a párkapcsolati választásokra?
Parentifikált nőként gyakran választanak olyan partnert, aki nem képes érzelmileg felnőtt módra támaszt nyújtani – például valakit, aki éretlen vagy függ a nő gondoskodásától. Az eredmény: a nő „ad”, a partner „kap”, és az egyensúly kiegyensúlyozatlan lesz.
„Egy hasonló kapcsolati mintázat, mint ami a gyerekkort is jellemezte”.
Mi a kiút ebből az önfeláldozásból?
1. A múlt gyászának folyamata
Fontos elismerni azt, hogy egy elveszett gyermekkor emlékét cipeljük – gyászolni kell azokat a gyermeki szükségleteket, amik kielégítetlenek maradtak .
2. Az igazi szükségletek felfedezése
Az elfojtott vágyakhoz való visszatérés segít újra felfedezni, milyen melegre, játékra, önállóságra volt – vagy van – belső szükségletünk.
3. Idealizált narratíva lebontása
Gyakran belső idealizálás mentén élik fel magukat: „Jó gyerek voltam, mindent megoldottam.” Ez a narratíva érzelmileg lehúzó lehet. Fel kell ismerni, hogy ez a túlélés egy módja volt, nem pedig az ideális identitás.
4. Támogatás keresése
Professionális segítség – pszichoterápia, támogató közösség – nagyban segíti a gyógyulást. Cikkünk forrása is említi az Önazonos Vagyok Klubot, mint olyan helyet, ahol hasonló nehézségekkel küzdők megtalálhatják az útjukat.