Életmód

Ezt a három ételt szigorúan tilos megenni a lejárati dátum után

Az ételmérgezés egyáltalán nem veszélytelen

Bizonyos ételeket egyszerűen nem szabad megenni azt követően, hogy lejártak – írja az elle.hu.

Ezt a három ételt szigorúan tilos megenni a lejárati dátum után
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Science Photo Library/R3F

Vannak élelmiszerek, amiket már egy-két nappal a lejárat után is szigorúan tilos megenni.

1. Friss hús és hal

A hús és a hal ideális táptalaj az olyan baktériumok számára, mint szalmonella, a listeria vagy e-coli. Ezek súlyos mérgezést okozhatnak, kezdve az emésztési problémákkal a súlyosabb szövődményekig. Ha a hús ragacsos, nyálkás vagy megváltozott a színe, ne együk meg. A csirkehús már két nap hűtőben tartás után is veszélyes lehet, a hal pedig még ennél is gyorsabban megromlik.

2. Leveles zöldségek

Ha csomagolt zöldségről van szó, akkor sokszor azt lehet olvasni rajta, hogy a salátát már megmosták, ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen biztonságos is. Előfordulhat ugyanis, hogy szennyezetten csomagolják el, az otthoni mosás pedig nem mindig távolítja el az összes baktériumot. A rothadásnak induló zöldségek savanyú szagot árasztanak, ami egyértelmű jele annak, hogy már nem ehető. Azonban a még kívülről szépnek tűnő saláta is tartalmazhat láthatatlan bacikat.

3. Gyümölcslevek

A százszázalékos gyümölcslevek általában nem tartalmaznak tartósítószert, így sokkal jobbat tesznek az egészségnek, mint az adalékanyagokkal dúsított társaik. Ugyanakkor a hőkezelés és a tartósítószerek hiányában a baktériumok is hamarabb elszaporodhatnak benne. Ha a lé megerjed, szokatlan ízt vagy enyhén habos állagot kap, akkor nincs mit tenni, ki kell önteni. Még a bontatlan gyümölcslevek is hamar tönkre tudnak menni.

Ételt kidobni pazarlásnak tűnhet, de a kockázat egyszerűen nem éri meg. Az ételmérgezés egyáltalán nem veszélytelen, hiszen súlyos emésztési zavarokat, lázat, hányást, rosszabb esetben pedig kórházi ápolást is igényelhet.

Kapcsolódó írásaink