Életmód
A hízás, az álmatlanság és az ízületi gondok ellenszere
Nem véletlenül ettek régen heti gyakorisággal köménymaglevest
A köménynek csodálatos gyógyító hatásai vannak. Ráadásul sokféleképpen fogyasztható.
1. Fokozza az emésztést – keverjen össze kis gyömbérport őrölt köménnyel, tegyen hozzá fekete borsot, és sót. Étkezés után egyen ebből a porból egy evőkanállal, és igyon meg egy pohár vizet.
2. Lúgosít – Egy kiskanál őrölt köményt vegyen be, ha sok a sava, reflux gyötri. Tartsa a szájában egy kicsit mielőtt lenyeli. Rögtön érezni fogja az enyhülést.
3. Féreghajtó – 400 ml vizet forraljon fel, és 15 gr köménymagot tegyen hozzá. Addig forralja, míg a vízből már csak 100 ml marad. Minden reggel és este igyon 20-40 ml-et.
4. Hányingerre – keverjen el egy kevés köményt mézzel, és étkezés után fogyassza.
5. Megfázás, köhögés ellen – forraljon fel egy kevés köménymagot, majd szűrje le, és igya meg a keletkezett főzetet.
6. Álmatlanság ellen – törjön össze egy banánt, majd adjon hozzá egy fél teáskanál pirított köménymag port.
7. Gyomorfájás ellen – 3 gramm köményport keverjen össze langyos vízzel, majd igya meg
8. Vérszegénység ellen – fogyasszon minél több köményt, bármilyen formában, hiszen nagyon magas a vastartalma.
9. Méregtelenít – hatóanyagainak köszönhetően az egész testet, és főleg a toxinokat elraktározó májat is méregteleníti.
10. Cukorbetegség ellen – egy pohár vízben oldjon fel egy kevés őrölt köményt, és naponta 2-3 alkalommal igya meg. Hatékonyan szabályozza a vércukorszintet.