Életmód
Tényleg meghosszabbítja az életet a hála gyógyító ereje?
Hálás lesz érte a szívünk, ha gyakran vagyunk hálásak
Rengeteget hallani arról, milyen fontos, hogy értékeljük az eredményeinket és az apróságokat a mindennapokban. A hála gyógyító ereje eddig leginkább csak spirituális nézeteket vallók között volt elfogadott. Akár hiszünk az ilyesmiben, akár nem, azt már mindenki tapasztalta, hogy a lelkünkre milyen jó hatással tud lenni, ha időnként megállunk, és rácsodálkozunk, mi minden vesz körül bennünket. Egy több évtizeden átívelő kutatás szerint a hála a testi egészségünkre is hathat, sőt, az életünket is meghosszabbíthatja.
A Harvard és a Brit Kolumbiai Egyetemek közös kutatásában több, mint 49 ezer ápolónővel készítettek felmérést, több évtizeden át. Az 1976-ban indult adatgyűjtés során 30 és 55 éves kor közötti ápolónőknek az egészségükről, életvitelükről, társas és támogató kapcsolataikról, valamint az életminőségükről tettek fel kérdéseket a kérdőívekben. Majd ugyanezeket a kérdőíveket a résztvevők kitöltötték 2016-ban is, amikor már az a kérdés is belekerült, hogy mennyire hálásak az életükben lévő dolgokért. 2019-ben a kutatók aztán a haláleseteket vetették össze a hálával kapcsolatos válaszokkal, és kiderült, hogy akik gyakran voltak elégedettek, hálásak, azok hosszabb ideig éltek. A kutatók ugyanakkor kihangsúlyozták, hogy a hála gyógyító ereje ezzel még nem bizonyított, hiszen az élethosszt rengeteg más tényező is befolyásolja. A tanulmány szerzői szerint érdemes lenne megismételni a kísérletet más demográfiai csoportokkal is.
Boldogabb, aki gyakran érez hálát
Egy biztos, hogy a mentális jóllétünk szempontjából nagyon nem mindegy, hogyan állunk a minket körülvevő világhoz és a saját életünkhöz. A mindennapi stressz hatására termelődő kortizol hormon bizonyítottan 23 százalékkal csökkenhet, ha képesek vagyunk megélni a hálát. Egy vizsgálatban alvási nehézségekkel küzdő embereket kértek meg arra, hogy esténként írjanak listát arról, mi mindenért voltak hálásak aznap – és jobban aludtak. Egy másik tanulmány szerint a magasabb hálaérzet és az alacsonyabb lehangoltságszint között lehetséges összefüggés, sőt, a hála jó eséllyel csökkentheti a depressziós tüneteket is. Emellett, ha esténként összegyűjtjük, mi minden pozitív esemény ért bennünket a nap során, azzal a szorongásunk is csökkenhet, hiszen ezzel a jelenre koncentrálunk, és nem kerülünk bele egy negatív gondolati spirálba.
Hálásnak lenni nem csak a lelki egészségünk miatt jó: javíthatja az alvás minőségét, több kedvünk lesz a mozgáshoz, jobban megy a diéta, és ezek mind kihatnak a szívünk egészségére is. Emellett több kutatás is megállapította, hogy a hálával teli hozzáállás segít csökkenteni a szív- és érrendszeri betegségeket jelző biomarkerek mennyiségét. Egy 2021-es tanulmány pedig arra mutatott rá, hogy a hálanapló vezetése kiegyensúlyozottabbá teszi a vérnyomást, és szabályozza a pulzust. Érdemes tehát legalább naponta egyszer átgondolni, mi minden jó dolog történt velünk, és ahelyett, hogy mi sikerült balul, arra koncentrálni, mi mindenért lehetünk hálásak ma.