Életmód

A túlzott internethasználat iskolakerüléshez vezet?

Egy friss tanulmány meglepő kövezkeztetést vont le

A tanulmány szerint nagyobb eséllyel kerülik az iskolát azok a fiatalok, akik sokat interneteznek, ráadásul a betegségből adódó hiányzások száma is nagyobb az ő köreikben – közölte a Liner.

A túlzott internethasználat iskolakerüléshez vezet?
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Mint kiderült, a felmérés elkészítéséhez több mint 86 ezer 14 és 16 év közötti diákot vontak be a kutatók. Az eredmények alapján pedig elmondható, hogy a szélsőségesen sokat internetezők 38 százalékkal nagyobb eséllyel kerülték el az iskolát.

Betegség miatt pedig 24 százalékkal nagyobb eséllyel maradtak ki a tanításból – olvasható a The Guardian beszámolójában.

Egyúttal a kutatás arra is rámutatott, hogy a serdülő lányokra sokkal inkább jellemző a túlzott internethasználat, mint a fiúkra.

Ám az elegendő alvás és testmozgás, valamint a szülőkkel való jó kapcsolat csökkentheti a hiányzások számát. Azok a tinédzserek, akik úgy érzik, megoszthatják problémáikat a szüleikkel, 59 százalékkal kisebb eséllyel lógnak az iskolából, és betegség miatt is 39 százalékkal kisebb eséllyel hiányoznak – emelték ki.

Kapcsolódó írásaink