Életmód

Gyűlölik és elhallgatják a nemvisszaváltók történeteit

Egyes statisztikák szerint azok esetében, akiknél a nemváltoztatást már kisgyermek korban, szülői döntés alapján megkezdték, nyolcvan-kilencven százalékra rúg azoknak az aránya, akik később vissza szeretnének térni a születési nemükhöz. De sok felnőtt transzszexuális is idővel megbánja a döntését. Róluk azonban keveset lehet hallani, mert a militáns LMBTQ-lobbicsoportoknak az önmegvalósítás és az önazonosság csak addig érdekes, amíg a vektor a normálisból a másság irányába mutat. Fordított esetben egy detranzitáló örülhet, ha a történetét egyszerűen csak elhallgatják, és elkerüli a gyűlöletcunami.

Gyűlölik és elhallgatják a nemvisszaváltók történeteit
Sokan csak utóbb jönnek rá, hogy mégsem képesek a születési nemüktől eltérő testben élni
Fotó: Science Photo Library via AFP/Fanatic Studio/Gary Waters

„Tavaly májusban döntöttem úgy, hogy lejövök a »T-ről«, és nem sokkal később” meg is kezdtem a „visszatérést a nőként való élethez. Abban az időben sok mindenen mentem keresztül magamban, mialatt megpróbáltam kitalálni, ki vagyok, és hogyan jutottam el életemnek erre a pontjára. És végül megérkeztem – azért döntöttem a detranzíció mellett, mert nem akartam tovább harcolni Istennel. Nem tudtam tovább feláldozni a testemet, amelyet a természet adott nekem, az egóm oltárán. Nem tudtam tovább úgy tenni, mintha az, amit a testemből tudnék csinálni, nem lenne más, mint a született férfitest szépségének és eleganciájának gyenge utánzata. Nem vagyok Isten, nem válhatok önmagam Istenévé. Vannak korlátai annak, hogy mit tehetünk a »szerves testtel«, nem vagyunk testre szabható gépezet. Átadtam magam a bennem lévő Isten fényének, és megtaláltam a bánatot, és amikor a bánat lassan leülepszik, a béke veszi át a helyét. Egymás után, lépésről lépésre teszem magam egésszé. Megölöm az egómat. A boldogságot választom” – írta egy Ooze nevű felhasználó a Redditen.

A detranzíció tehát azt a folyamatot jelenti, amely során egy transznemű vagy nem bináris személy visszatér a születési neméhez. Ennek számos oka lehet, a pénzhiánytól, a diszkrimináción át egészen annak felismeréséig, hogy már az első lépés is, amelyet az illető az átváltozás irányába megtett, hiba volt.

Ooze nincs egyedül. Évente körülbelül 300 átoperált transzszexuális jön rá – csak az Egyesült Államokban – arra, hogy tévedett. A számukat nehéz pontosan megbecsülni, mert a detranzíciót vizsgáló statisztikák erősen vitatottak. Van, amelyik azt állítja, hogy azok esetében, akiknél a nemváltoztatást már kisgyermek korban, szülői döntés alapján megkezdték, 80-90 százalékra rúg azoknak az aránya, akik vissza szeretnének térni a születési nemükhöz. A felnőttként „átváltozók” esetében viszont állítólag csak három-öt százalék „fordul vissza”.

Az USA-ban évente átlagosan 9000 nemváltoztató műtétet hajtanak végre, de a tranzíciónak ez már csak a végső, legradikálisabb formája. Arra vonatkozóan nincs adat, hogy például hányan hagyják abba a folyamatot a hormonterápia közben.

Itt érdemes kiemelni néhány megdöbbentő adatot:

Bár az LMBTQ-lobbicsoportok azt állítják, hogy transzszexuálisnak születik az ember, figyelemre méltó az eltérés a kamaszok és a felnőtt népesség önképe között. Az amerikai Williams Intézet szerint utóbbiak 0,5 százaléka, a 13–17 éveseknek ugyanakkor 1,4 százaléka vallja magát transzszexuálisnak. Ezt nem igazán lehet pusztán külső tényezőkkel, az előbújást segítő, befogadó társadalommal magyarázni, ellenben nagy szerepet játszhat benne a deregularizáció, amely azt eredményezte, hogy az USA-ban már a gyermekeket is lehet hormonblokkolókkal tömni, az önmagukat, a szexualitásukat éppen felfedező kamaszokat pedig a gendersemlegesség jegyében legfeljebb a „mássá válásban” támogatják – abban, hogy a fiú fiú és a lány lány legyen, nem.

A nemátalakítás ráadásul óriási üzlet, az egyik legdinamikusabban bővülő egészségipari szektor. Egy friss, a Grand View Research oldalán publikált tanulmányban azt olvashatjuk: „Az Egyesült Államokban a nemátalakító sebészeti piac mérete 2021-ben 1,9 milliárd dolláros forgalmat bonyolított, és várhatóan 11,23 százalékos éves növekedési ütemmel fog bővülni 2022 és 2030 között. A nemi diszfória növekvő előfordulása és a nemi megerősítő műtéteket választók növekvő száma azonban ennél is nagyobb mértékben lendítheti fel a növekedést a jelzett időszakban.”

További érdekesség, hogy az adatok látszólag alátámasztják Sigmund Freud péniszirigységről szóló tanát, a férfivá válni kívánó nők ugyanis 60:40 arányban felülmúlják a magukat nővé alakíttatni igyekvő férfiak számát.

Fentebb már szóba került a diszkrimináció, ennek kapcsán fontos megjegyezni, hogy a kirekesztés oda-vissza működik, azonban a militáns LMBTQ-csoportok mesteri szintre emelték a megszégyenítést és az elhallgattatást. Vegyük például a „detranzitáló” Penny White esetét, aki a The Guardian egyik cikkében kifejtette, hogy a transzközösség részéről „nagy nyomás nehezedik a fiatalokra, hogy ne hezitáljanak, minél előbb váltsanak nemet”, és hogy „azokat, akik megkérdőjelezik ezt a narratívát”, vagyis, akik kétségbe vonják, hogy helyes kamaszoknak hormonblokkolót adni és minél előbb kés alá kell feküdni, „gyakran becsmérlik”. A brit lap a nyilatkozatot követő gyűlöletorkán miatt később eltávolította a riportot a honlapjáról.

A két legismertebb woke-áldozat J. K. Rowling, akinek könyveit számos bolt polcairól levették, mert azt merészelte mondani, hogy biológiai különbség van egy született- és egy transznő között, az utóbbiak például nem tudnak menstruálni. Valamint Caitlyn Jenner, aki megkapta, hogy nem is igazi transzszexuális, mert egykori olimpikonként úgy véli: a női élsport végét jelentené, ha a lányoknak átoperált férfiakkal kéne összemérniük a képességeiket, hiszen a transznőknek eltérő az izomtömege és a csontszerkezete.

Visszatérve a detranzícióhoz, tanulságos a brit influenszer-színész-énekes, Oli London esete is. Ő alig fél év és több mint egy tucat műtét után jött rá, hogy „nőnek lenni nem neki való”. Miként a Fox News Digitalnak adott, tavaly októberi interjújában elmondta: gyermekkorában folyamatosan zaklatták, és kamaszként, fiatal felnőttként nem találta a helyét. Az átalakulástól boldogságot várt, ám rá kellett jönnie, hogy ahhoz nem a külsejét kell megváltoztatnia, hanem belül kell rendeznie a dolgokat, ki kell békülnie önmagával. Mélyen megdöbbentette, hogy ugyanazok, akik ünnepelték, amikor bejelentette, hogy „nő” lesz, azonnal elfordultak tőle, amikor közölte: az „átváltozástól” csak még jobban összezavarodott, majd rájött, ahhoz, hogy teljes életet tudjon élni, vissza kell térnie az eredeti testébe. A nyilatkozatából az derül ki, hogy a baloldali emberek és a liberális sajtó kétszínű. Ünneplik az önmegvalósítást, ha egy férfi nő vagy egy nő férfi akar lenni, de ha valaki detranzitálni akar, akkor pária lesz.

Oli London a személyes tapasztalataira alapozva most arra biztatja a szülőket, hogy ne engedjenek a nyomásnak, ne kövessék a kor divatját. Elképesztőnek tartja, hogy vannak tanintézmények, ahol már ötéves gyerekeket arra kondicionálnak, hogy transzok vagy legalábbis gendersemlegesek legyenek. „Támogatom a nemváltoztatást” – mondta, de gyorsan hozzátette: viszont csak akkor, ha valaki felnőttként hozza meg ezt a döntést, mert a gyermekek befolyásolhatóak, és beláthatatlan következményei lehetnek annak, ha felnőttként rájönnek, ők ezt nem akarták.

Kapcsolódó írásaink