Ezért nem ismerik fel az Alzheimer-kórban élő betegek a szeretetteiket

A perineuronális hálók fehérjék és cukrok hálószerű burkolatai, amelyek bizonyos neuronokat betekernek. Gondolj rájuk úgy, mint állványokra és pajzsokra egyszerre. Stabilizálják a kapcsolatokat, szabályozzák a jelátvitelt, és segítenek rögzíteni a tanult információkat.

Sontheimer csapata évek óta próbálja összerakni szerepét. Az új munka erre az alapra épít: ha a hálók megsérülnek, az emlékek szenvednek – de nem minden emlék ugyanúgy.

Egérkísérletekben a kutatók szelektíven gyengítették ezeket a hálókat. Az állatok még mindig tudtak új dolgokat tanulni, és megkülönböztetni a ismerős tárgyakat az újaktól. De egy másik feladatban kudarcot vallottak: felismerni egy másik egeret, akikkel már találkoztak.

Ez a minta megfelel az Alzheimer-kórban szenvedőknél gyakori ívnek. Nevek és arcok csúsznak először. A tárgyak és helyek később elhalványulnak.

A szakértők egereknek adtak mátrix metalloproteináz (MMP) gátlókat – olyan gyógyszereket, amelyeket már vizsgálnak rák és ízületi gyulladás ellen.

Az eredmény biztató volt. A kezelés megőrizte a perineuronális hálókat, és segített az egereknek megőrizni a társas emlékeket.

"Az egerekmel végzett kutatásaink során, amikor korán biztonságban tartottuk ezeket az agystruktúrákat, a betegségben szenvedő egerek jobban emlékeztek a társas interakcióikra," mondta Chaunsali, számol be az Earth.

"Kutatásunk segít közelebb kerülni egy új, nem hagyományos módszer megtalálásához az Alzheimer-kór kezelésére vagy még jobb, megelőzésére, ami ma nagyon szükséges."

A kutatás azt üzeni a hozzátartozóknak és az orvosoknak egyaránt: a felismerés elvesztése nem valami misztikus jelenség, hanem egy konkrét, leírható biológiai folyamat. És ha valamit ilyen részletesen megértünk, idővel azt is megtanulhatjuk, hogyan lassítsuk vagy miként akadályozzuk meg.