Egészség

Tényleg önző az, aki önmagát választja?

Csak akkor tudunk valóban adni, ha nem adjuk fel önmagunkat közben

Az alábbi írás azt vizsgálja meg mélyebben, hogy valóban önzőség-e, ha valaki saját magát választja és hogyan alakíthatunk ki egészséges határokat anélkül, hogy bűntudatot éreznénk.

Tényleg önző az, aki önmagát választja?
Az önfeladás ára nagyon nagy (képünk illusztráció)
Fotó: NorthFoto

Új nézőpont a határokhoz

Sokunkban mélyen él egy belső hang, ami így szól:

„Ha nemet mondasz, megbántod.”
„Ha magadra figyelsz, önző vagy.”
„A jó ember mindig segít, bármi áron.”

Ez a hang gyakran nem a saját igazságunk, hanem tanult szerepekből, társadalmi elvárásokból, családi mintákból ered. És bár a szándék jónak tűnhet, hosszú távon kiégéshez, belső feszültséghez, sőt, önutálathoz is vezethet, ha soha nem választjuk önmagunkat.

De vajon valóban önzőség az, ha kiállunk magunkért?

Miért gondoljuk azt, hogy saját magunk választása = önzőség?

1. Gyerekkori programozás

Sokan úgy nőnek fel, hogy:

  • csak akkor kapnak szeretetet, ha jók, alkalmazkodóak, csendesek,
  • megtanulják, hogy a „jó gyerek” nem mond nemet, nem szól vissza, nem panaszkodik.

Ez a minta felnőttkorban is él tovább és bűntudatot szül minden alkalommal, amikor magunkat helyeznénk előtérbe.

2. Társadalmi elvárások

A társadalom gyakran idealizálja az önfeláldozást különösen nőknél, anyáknál, segítő szakmákban.
Az a gondolat, hogy „a másik mindig fontosabb”, kultúránk mély rétegeiben gyökerezik.

De mi van akkor, ha nem tudunk adni, mert már nincs miből?

3. A szeretet feltételekhez kötése

Sokan tapasztalták: ha nem alkalmazkodsz, „megbüntetnek” elhallgatnak, visszahúzódnak, megsértődnek.

Ez megerősíti azt az érzést, hogy:

„Ha önmagamat választom, elveszítem a szeretetet.”

Ez viszont érzelmi zsarolás, nem valódi szeretet.

A határhúzás nem fal, hanem ajtó, ami szabályoz, de nem zár el.

A határok nem az elutasításról szólnak, hanem önazonosságról.

Határok nélkül nincs valódi kapcsolat, csak alkalmazkodás, megfelelés, ki nem mondott sérelmek és csendes elidegenedés.

Egy egészséges ember:

  • tud igent mondani szeretetből,
  • de tud nemet mondani önvédelemből,
  • és nem vár el mástól többet, mint amit ő is adni képes.

Mi a különbség az önzőség és az önérvényesítés között?

Önzőség

Önérvényesítés

Másokat figyelmen kívül hagy

Másokat figyelembe véve hoz döntést

Saját érdekeit mások rovására követi

Saját igényeit anélkül képviseli, hogy másokat bántana

Kontrollál, elvár, követel

Kommunikál, kér, tisztel

Nem vállal felelősséget a hatásért

Vállalja, hogy döntése másra is hatással van

A saját magunk választása tehát nem önzés, hanem érzelmi érettség.

Mit jelent „önmagunkat választani”?

1. Őszintén kimondani, amit érzünk

Nem kell bántónak lenni, elég, ha igazat mondunk:

„Ez most nekem sok.”
„Szükségem van egy kis időre.”
„Most nem tudok ezzel foglalkozni.”

2. ❌ Joga van nemet mondani magyarázat nélkül is

A „nem” teljes mondat.
Nem kell túlragozni, mentegetőzni vagy bűntudattal indokolni.

3. Figyelni a belső iránytűre

– Mit érez igaznak?
– Mitől feszül a teste?
– Mi szívja el az energiáját nap mint nap?

A teste és a lelke már tudja a választ, csak meg kell hallani.

4. Vállalni a kellemetlenséget, de nem az áldozatszerepet

Lehet, hogy más megsértődik. Lehet, hogy elhúzódik.
De az önfeladás ára sokkal nagyobb: eltűnik az önbecsülés, az életkedv, a valódi önazonosság.

Új nézőpont: aki magát választja, az másokat is méltóbban tud szeretni

Egy kimerült, haraggal teli, magát háttérbe szorító ember nem tud őszintén, tisztán kapcsolódni.
Aki viszont ismeri és tiszteli a saját határait:

  • hiteles, megbízható,
  • nem gyűjt sérelmet,
  • nem manipulál bűntudattal,
  • és valódi jelenlétet tud adni másoknak is.

„Aki önmagát választja, nem elfordul másoktól csak végre önmaga mellé áll.”

Nem önző, ha önmagát választja, hanem bátor.

A határok nem önzőségből épülnek, hanem szeretetből önmaga és mások iránt is.
Mert csak akkor tudunk valóban adni, ha nem adjuk fel önmagunkat közben.

Kapcsolódó írásaink