Egészség
Terítéken a térdkalács

Hosszas cikket szentel a térdápolás fontosságának az alapvetően inkább politikai vonalon erős BBC. Mint az anyagban olvashatjuk, sokakat már a harmincas éveikben elkezd sokkolni a tompa térdfájás, amely leginkább az időjárás változásakor jelentkezik. De ugyancsak nyomasztó a reggeli merevség, amely arra készteti „gazdáját”, hogy tízszer is meggondolja, leguggoljon-e? Ezek mind nemkívánatos jelek, amelyek arra utalnak, hogy szóban forgó „alkatrészünk” már nem egészen olyan jól olajozott, mint régen volt.
Szintén sokat ronthat ízületünk állapotán a túlsúly és a genetikai hajlam - igaz, míg az előbbi ellen tehetünk, az utóbbi eleve elrendelt.
A térd az egyik legösszetettebb ízület az egész testben - mondta a portálnak Anikar Chhabra, ortopéd sebész, a phoenixi Mayo Klinika sportorvosi tanszékének vezetője. Minden egyes lépésünkkel a testsúlyunk teljes terhelését viseli, tehát bőven akad kemény munkája - fogalmazott.
Utalt arra is, a térdünk belsejében van egyfajta motorolaj, amit ízületi folyadéknak neveznek. Éppen hogy nem az „ágynyugalom”, hanem a testmozgás serkenti ennek termelődését - s ez a folyamat látványosan mérsékelheti a sokakat érintő merevséget és a gyulladást, valamint segít a porcfelszín kenésében. Egyes speciális gyakorlatok pedig magukat a térdcsontokat is erősíthetik, így apasztva a csontritkulás vagy a ízületek körüli gondok kockázatát. Ez főleg az idősebbeknek lehet előnyös - fogalmazott a szakértő.
A lapban hozzáteszik, soha nem túl késő elkezdeni a térd erősítését - ahhoz azonban, hogy a személyesen helyes utat válasszuk, mindenképpen kérjük ki egy szakorvos véleményét.