Egészség
Ezrek haltak meg a tavalyelőtti kanadai óriási erdőtüzek után

Az erdőtüzek Kanada teljes területét érintették, 2023 májusa és szeptembere között mintegy 17,3 millió hektárnyi növényzet égett le.
A most megjelent tanulmány szerint Észak-Amerikában és még Európában is 354 millió ember volt kitéve az erdőtüzek miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásait meghaladó, égésből származó, 2,5 mikrométeres szállópor-részecskéknek.
A tanulmány szerint a füst és a szálló por az Egyesült Államokat érintette inkább, ahol 4100 ember halálához járult hozzá, míg Kanadában 1300 emberéhez.
A tudósok becslései szerint hosszabb távon a tavalyelőtti erdőtüzek okozta szennyezés 41 900 ember halálát okozhatja Észak-Amerikában.
„Az eredmények alapján az ilyen szélsőséges erdőtüzek nemcsak regionális környezeti kérdést jelentenek, hanem világméretű közegészségügyi gondot is” - jelentette ki az AFP francia hírügynökségnek Csiang Csang, a pekingi Csinghua egyetem munkatársa, a tanulmány egyik szerzője.
Elmondta azt is, hogy a szóban forgó becslések az elsők a maguk nemében, a kutatók műholdas megfigyelések alapján dolgoztak ki számítógépes modellt a témában.
A megbetegedések többségét a kutatók szerint a levegőszennyezés okozza, a füst csak a kisebbik részét. A porrészecskék a légzőszerveken keresztül behatolnak a véráramba, és krónikus hörgőgyulladást, tüdőrákot, valamint szív- és érrendszeri megbetegedéseket idéznek elő.