ADHD: kihívás vagy lehetőség?

- Minek nevezzük az ADHD-t? Betegség, vagy valami más?

- Az ADHD (figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) nem klasszikus betegség, hanem egy idegrendszeri fejlődési eltérés, egy állapot. Az állapotokra jellemző, hogy hosszú ideig tartanak, sok esetben egy életen át elkísérnek. Az állapotokat egészséges, jól kialakított életmóddal lehet egyensúlyba hozni. Nem gyógyítható hagyományos értelemben, de az érintettek életminősége jelentősen javítható megfelelő támogatással, tudatos életmóddal és érzelmi biztonsággal.

- "Ha egy ADHD-st ismerünk, akkor egy ADHD-st ismerünk."- tartja a mondás terapeutakörökben. De hogyan lehet mégis jellemezni ezt az állapotot?

- Ez a mondás nagyon igaz. Az ADHD sokféleképpen jelenik meg: van, akinél a figyelmetlenség dominál, másnál a hiperaktivitás vagy impulzivitás. A közös nevező a szabályozási nehézség – figyelem, viselkedés és érzelmek szintjén is. Nem egyforma minden ADHD-s, de egy dolog biztos: másképp működnek – és ez lehetőség is, nem csak nehézség. Magyarországon akkor kap ADHD diagnózist valaki, ha a tünetei az életfeladata ellátásában hátráltatják.

Kanadában például ennél sokkal kevesebb ok is elég a diagnózishoz. Ez egyszerre jó és rossz is, hiszen itthon a jól kompenzáló ADHD-ra sokszor nem derül fény. Ezek az emberek sokszor más betegségeket kapnak amiatt, hogy nem tudják sem ők, sem a környezetük, miért fáradékonyabbak, miért tűrik rosszabbul a zajterhelést, vagy könnyebben kimerülnek. Itthon, iskolás kor előtt ritkán kapnak a gyerekek diagnózist, csak nagyon erőteljes tünetek esetén.

- Milyen arányban érinti ez a lakosságot?

- Magyarországon az iskoláskorú gyermekek 7-10%-a lehet ADHD-s, de a diagnosztizáltak aránya a közfinanszírozott ellátásban ennél jóval alacsonyabb (kb. 0,7%). • A felnőttkori ADHD előfordulása 1,5-3% körül becsülhető, ami alacsonyabb a nemzetközi adatoknál. Az elmúlt években mind a gyermek-, mind a felnőttkori diagnózisok száma növekvő tendenciát mutat Magyarországon. A diagnózisok növekedése részben a diagnosztikai kritériumok változásának, a társadalmi tudatosság növekedésének, valamint a környezeti és életmódbeli tényezőknek tulajdonítható.

Ezek az adatok azt mutatják, hogy bár Magyarországon is egyre több ADHD-s eset kerül felismerésre, a diagnosztizáltság aránya még elmarad a nemzetközi szinttől, és a diagnózisok száma folyamatosan nő az utóbbi években Nemzetközi kutatások szerint a gyerekek 5–7%-át, a felnőttek 2–5%-át érinti. Magyarországon is hasonlóak az arányok, de a diagnosztizálás aránya és a társadalmi tudatosság még most kezd fejlődni. Sajnos csak töredékük tud arról, hogy mi a probléma oka, nem tudják, hogy miért boldogulnak nehezebben, mint a társaik. Ez az összehasonlítás rengeteg kudarcélményt produkál. Ennek hatására az egyén már akkor is hibásnak érzi magát, amikor semmi oka erre.

- Egyre több ADHD-s gyerek van? Miért?

- Igen, ennek két fő oka van. Az egyik az, hogy jobban felismerjük őket. A másik oka az, hogy a mai világ ingergazdag, gyors tempójú, kevés mozgással és magas elvárásokkal terhelt, jellemzően kevesebbet alszunk, és a táplálékunk összetétele is jelentősen megváltozott. Egész máshogy élünk, mint amire a szervezetünk évezredek óta felkészült genetikailag, ezt a tempót nem tudja a szervezetünk lekövetni ilyen gyorsan. Ezek mind nehezítik az ADHD-sok boldogulását.

- Mi történik, ha több ADHD-s van egy csoportban?

- Ez leginkább a környezettől függ. Megértő, strukturált közegben támogathatják egymást, de ha nincs irány, valóban eluralkodhat a káosz. Fontos, hogy a pedagógusok és a szülők együttműködjenek, és értsék az ADHD mögötti működést. Az ADHD-s emberekkel foglalkozóknak tisztában kell lenni avval, hogy az ADHD-s emberek nem érzékelik az alá-fölé rendelt viszonyt, ami az iskolában hátrány, ugyanakkor nagyon segítőkészek és kreatívak.

Ezért érdemes őket a munkába bevonni úgy, hogy megkérjük, segítsenek olyan dologban nekünk vagy a többieknek, amiben nagyon ügyesek. Ha elkalandozik a figyelmük, akkor érdemes a nevükön szólítani őket, esetleg a tanár, magyarázás közben a vállukra teheti a kezét, ez elég ahhoz, hogy visszatérjenek a gondolataik az óra menetére. Érdemes a foglakozást időnként egy kis mozgással fűszerezni, ez a neurotipikus gyerekeknek sem árt, az ADHD-soknak pedig kifejezetten nagy segítség. Ugyan akkor, ha egy társaság egy kis színfoltra vágyik, akkor rájuk nyugodtan számíthatunk. A legtöbb fílmben, mesében övék a főszerep, körülöttük mindig történik valami.

- Mi okozza az ADHD-t? Genetika vagy trauma?

- Az ADHD kialakulásában a genetikai hajlam vezető szerepet játszik, de magzati vagy születéskori komplikációk, illetve kora gyermekkori traumák is közre játszhatnak. Erről nagyon sokat olvashatunk Máté Gábor könyveiben. Általában több tényező együttes hatása alakítja ki ezt az állapotot.

- Összefügg az ADHD a mai iskolai és munkahelyi elvárásokkal?

- Igen. A teljesítményorientált, sokszor személytelen rendszer nehezen viseli azokat, akik máshogy gondolkodnak vagy dolgoznak. Ugyanakkor azt várják el, hogy az egyén kreatív legyen, új módokon közelítsen meg egy problémát, közvetlen legyen, és jól kommunikáljon, egy területet átfogóan és mélyen ismerjen. Ez csupa olyan dolog, ami az ADHD-sokra jellemző. Az ADHD-sok gyakran érzik azt, hogy „nem férnek bele” – pedig a kreativitásuk, lendületük, problémamegoldó képességük érték lenne. Régebben mind az iskolában, mind a munkában több lehetőség volt mozogni, ami jelentősen csökkentette az ADHD tüneteit, több idő jutott a beszélgetésekre.

- A szülők mennyire kapnak segítséget?

- Sok szülő elkeseredett, hibáztatja magát, vagy tanácstalan. Bár egyre több információ elérhető, még mindig nehéz eligazodni. Ezért hoztam létre a mentorprogramomat, és a blogbejegyzéseimet, amelyek hétköznapi, kipróbált szülői eszközöket ad a kezekbe, nem csak elméletet. Egyszerre vannak ellátva sok információval, ugyanakkor a helyzeteket, amiket a gyerekük produkál, egyedül kell megoldaniuk úgy, hogy közben az ismerősök, rokonok, kéretlen tanácsokat adnak, kritizálják a gyereknevelési képességeiket. Pedig sokszor egy kitűnő tanulóval egy szülőnek sokkal kevesebb dolga van, mint egy közepes bizonyítvány kiizzadásában. Ezt személyes, szülői tapasztalatból, első kézből mondhatom.

- Mit tegyen a szülő, ha ADHD-ra gyanakszik?

- Mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni – gyermekpszichológushoz, neurológushoz vagy fejlesztőpedagógushoz. Hasznos lehet sportot, kreatív tevékenységet is kipróbálni, de ezek nem helyettesítik a célzott segítséget. Mindemelett fontos, hogy a szülő utána olvasson ennek az állapotnak, és tudatosuljon benne, hogy mi segíthet, hiszen ő tölti a legtöbb időt a gyerekével, és ő tud rajta a legtöbbet segíteni is. Erre mutat rá a Lalonde-modell is. Lalonde kanadai egészségügyi miniszter felkérésére végeztek egy felmérést avval kapcsolatban, hogy megvizsgálják, hány százalékban hat az egészségünkre az egészségügyi ellátórendszer, a genetika, a környezeti hatások és az életmód. Kerekítve a számokat az lett a kutatás eredménye, hogy a genetika, és a környezet 20-20%-kal befolyásolja az egészségünket, az egészségügyi ellátó rendszer 10%-ban az életmód pedig 50%-ban járul hozzá az egészségünkhöz. Nagyon fontos, hogy a szülőkben tudatosuljon, mekkora lehetőség van a kezükben.

A "GÖRÉNYBŐL" gyerek című kötet borítója

Fotó: Facebook/ Virág Hajnalka

- Ön nyíltan beszél és ír arról, hogy Kamilla, a lánya ADHD-s. Önöknél mennyire kellett saját úton haladniuk?

- Nagy határkő volt az állapot felismerése, hiszen onnan tudtunk elkezdeni a segítség keresését. Változtattunk az életmódunkon, a kommunikációtól kezdve a táplálkozáson és a minket körül vevő embereken keresztül szinte mindenen. Szinte teljesen magunknak kellett kitaposnunk az ösvényt. Mivel nagyon hosszú volt a várólista, még a magánrendeléseken is. Akkoriban kevés gyakorlati útmutatás volt. A mi családi utunkból született meg a mentorprogram, a könyveim és ezt egészítettük ki a neurofeedbackes támogatási rendszerével. Ma már másokon segítek – de tíz éve még én is egy voltam azok közül a szülők közül, akik nem tudták, hogy segítsenek a gyerekükön, vagy hogy milyen felnőtt lesz belőle.

- Mi a fontosabb egy ADHD-s esetében: a gyengeségeket fejlesszük, vagy az erősségeket támogassuk?

- Mindkettőt. A gyengeségeket olyan mértékben fejlesszük, hogy a gyerek eljusson a következő osztályba, nem elhanyagolható a nehézségek csökkentése, de az igazi áttörés az erősségek kibontakoztatásával jön. Az önbizalom ekkor kezd nőni. Az ADHD nem sprint, hanem maraton. A hosszú távú fejlődéshez új szokásokra, türelemre és a jövőképünkhöz való hűségre van szükség – ezt a saját családunkban is megtapasztaltuk.

- A közösségnek is van feladata, ha van köztük ADHD-s?

- Igen. Ha a közösség türelemmel és megértéssel fordul az ADHD-s gyerek felé, ő képes olyan kreatív lendületet és új nézőpontokat hozni, ami mindenkit emel. Az elfogadás a közösség erejét növeli. Ugyanakkor fontos belátni, hogy a társadalomnak ma is csak úgy, mint régen nagy szüksége van az ADHD-sokra. Talán napjainkban még inkább, hiszen a polihisztorok ideje lejárt, és inkább olyan szakemberekre van szükségünk, akik egy terület mélyére látnak, és azt fáradhatatlanul, szinte passzióból művelik.

- Ön hogyan segít ADHD-soknak?

- Gyermekekkel játékosan dolgozom: neurofeedback, biofeedback, mozgásterápia, életmódbeli változtatások, szülőcsoport. Felnőtteknél az önismeret, szokásépítés, koncentráció- és időgazdálkodási módszerek kerülnek előtérbe.

- Működik a felnőttkori önterápia?

- Megfelelő útmutatással igen. Az életmódváltásban az életmód tanácsadó és az ügyfél mindig egyenrangú partnerek, a helyes életmódot a terapeuta elmondhatja, de a diéta betartásában, a mindennapos mozgásban az egyénnek nagy szerepe van. Ezért született meg a felnőtteknek szóló könyvem, ami gyakorlati segítséget ad azoknak, akik úgy érzik, sodródnak.

- Mi az elérhető legjobb eredmény?

- Egy olyan ember, aki ismeri önmagát, megtanulta működtetni az erősségeit, ennek tudatában választ hivatást és kiegyensúlyozott, örömteli életet él. Ez nem egy pillanat műve – hanem egy tudatos, fokozatos folyamat, amely során kialakul az önbizalom és az önirányítás. Ebben a helyzetben nyertes lesz az ADHD-s ember, a családja és a társadalom is. A szülő és a gyereket nevelő felnőttek feladata, hogy a Maslow által ismert szükségletek piramisán végig vezessük az ADHD-s gyerekeket, a fizikai szükségletektől kezdve egészen az önmegvalósításig. Ebben az esetben mindenki elégedett lesz.

- Kik a leghíresebb ADHD-sok?

- Michael Phelps, Justin Timberlake, Will Smith, Jim Carrey – de a saját lányom, Kamilla is példakép lehet. A középiskola elején lévő nehézségeket leküzdve, letett két középfokú nyelvvizsgát, leérettségizett, most várjuk, hogy melyik egyetemre sikerül bejutni. Vele közösen írtunk mesekönyvet, és élő példája annak, hogy mi történik, ha a szülő nem adja fel, folyamatosan bízik a gyerekében, és támogatja az útja során.

- Mi történik, ha valaki nem kap segítséget?

- Sajnos gyakori a depresszió, szorongás, kudarcélmények, sőt függőségek kialakulása. Nem maga az ADHD veszélyes, hanem a magára maradás. A mentorprogramom is abból a felismerésből született, hogy a szülői jelenlét és az apró, de következetes változtatások rengeteget számítanak. Ahogy a záró gondolatom is szólt az előadásomban: „Ne keseredj el. Látni fogod, mennyi jó dolog sül ki ebből.” Ha a szülő bízik a gyermekében, türelemmel kitart mellette, akkor a siker – nem azonnal, de megtörténik.

- Lehetne állami program ADHD-s felnőtteknek?

- Igen, és nagyon fontos lenne. Sok felnőtt ADHD-s szenved beilleszkedési nehézségekkel, de közben kivételes kreativitással, teljesítménnyel bírhat. Megfelelő támogatással értéket teremthetnek – önmaguknak, a munkahelyüknek és a társadalomnak is. Ez minden szempontból egy kiaknázatlan lehetőség, amit nem kellene veszni hagyni! Hiszen rengeteget köszönhetünk az ADHD-s embereknek.