Egészség
Ital, amiből már egy pohár is növeli a rák kockázatát
Több millióan fogyasztják

Az Amerikai Rák Társaság becslése szerint az Egyesült Államokban 107 320 embernél diagnosztizálták csak ebben az évben ezt a betegséget. A vastagbélrákban szenvedők száma - amely a bél, a végbél és a vastagbél rákja -, 2011 óta évente három százalékkal nő az 50 év alattiak körében, míg Magyarországon évente több ezren halnak meg a betegség következtében. Bár egyelőre nem lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, mi miatt következett be ez a tendencia, egy onkológus úgy véli, a cukros italok állhatnak a háttérben, számol be a Ripost.
„Fiatalok áttétes betegséggel vagy rákkal érkeztek hozzánk, amely mindenhol elterjedt - a májukban, a tüdejükben, más szerveikben -, és nagyon ledöbbentek. Mindent megvizsgáltunk, ami növelhette a kockázati szintjüket. Megvizsgáltuk a gyulladásos bélbetegségeket és a gyógyszerhasználatot, de nem találtunk különbséget. Aztán megnéztük az étrendjüket, és nem találtunk kapcsolatot a feldolgozott élelmiszerekkel vagy a vörös húsokkal sem, viszont találtunk kapcsolatot a magas cukortartalmú ételekkel a negyedik stádiumú betegeknél, akiknél először diagnosztizálták a betegséget” - mondta el dr. Emma Schatoff, a New York-i Memorial Sloan Kettering Rákközpont munkatársa, majd hozzátette:
„A magas cukortartalmú étrendet úgy határoztuk meg, mint a magas cukortartalmú élelmiszerek és italok, például az üdítő vagy a cukorka napi szintű fogyasztását.”
Schatoff tanulmánya, amelyet a kollégáival együtt vezetett, 303 korai vastagbélrákos beteget elemzett, akik egy kérdőívet töltöttek ki: az átlagéletkor 42 volt, az összes résztvevő 51 százaléka pedig nő. Sajnálatos módon közülük 112-nél negyedik stádiumú rákot diagnosztizáltak, míg a többieknél elsőtől harmadik terjedő stádiumot. Amint azt Schatoff megemlítette, a betegek kisebb csoportjából az étrendi tényezők nem mutattak ki összefüggést a rákkal és a gyümölcsökkel, zöldségekkel, halakkal, baromfival, vörös húsokkal, feldolgozott húsokkal vagy tejtermékekkel kapcsolatban. A magas cukortartalmú étrendet folytatóknál azonban lényegesen nagyobb valószínűséggel fedezték fel, hogy a rákjuk a legagresszívabb, és már a testük távoli pontjaira is átterjedt – írja a Unilad.