Egészség

„Ezt is megakadályozza a Tisza Párt”

A dunaújvárosi kórház négymilliárd uniós forrástól esik el

A dunaújvárosi kórháznak szánt több mint négymilliárd forint uniós fejlesztési forrás megérkezését akadályozza a Tisza Párt és a brüsszeli elit – hangsúlyozta a témában tartott szerdai, dunaújvárosi sajtótájékoztatóján a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára.

„Ezt is megakadályozza a Tisza Párt”
Takács Péter: A dunaújvárosi kórháznak szánt több mint négymilliárd uniós forrás megérkezését akadályozza a Tisza Párt és a brüsszeli elit
Fotó: Facebook/Takács Péter – egészségügyi államtitkár

Takács Péter emlékeztetett arra, hogy 2014-ben adták át az új sebészeti-műtéti tömböt, de energetikai korszerűsítések és műszercserék is végbementek, így a kormányzásuk alatt már több mint nyolcmilliárd forint fejlesztési pénz érkezett a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházba. Ezek egy része uniós forrásból valósult meg, másik része pedig nemzeti forrásból és a fejlesztések most is folyamatosak, hiszen június végén egy MR készüléket telepítenek hazai forrásból – tette hozzá.

Az államtitkár kiemelte, hogy a helyreállítási alapban, az RRF listán szerepelt a dunaújvárosi kórház is a szakrendelő komplett műszaki felújításával, fűtéskorszerűsítéssel, liftcserékkel, ám „a Magyarországnak jogosan járó forrásokat 2021 óta politikai okból blokkolják”. Mint mondta, „szép ellenzéki hagyományt ápolva, a Tisza Párt szövetkezett a brüsszeli elittel” annak érdekében, hogy a dunaújvárosi és környékbeli betegek gyógyulását segítő fejlesztéseket ellehetetlenítsék.

Kapcsolódó írásaink