Egészség
Ez a gyümölcs lehet a megoldás a magas vérnyomásra
Szinte bárhol könnyen beszerezhető

A magas vérnyomás óriási gondot okoz, világszerte a felnőtt lakosság csaknem harmadát érinti. Azt régóta tudni lehet, hogy az alacsonyabb sófogyasztás, vagyis a nátriumbevitel csökkentése hatékony lehet a vérnyomás stabilizálásában. Egy új tanulmány azonban most azt is megállapította, hogy a káliumban gazdag ételek, például a banán rendszeres fogyasztása még fontosabb lehet a vérnyomásproblémákkal élők számára, mégpedig a benne lévő kálium miatt.
„Eredményeink alapján az olyan, káliumban gazdag élelmiszerek hozzáadása az étrendhez, mint például a banán vagy a brokkoli, összességében jobb hatással lehet a vérnyomásra, mint a nátriumbevitel csökkentése” – mutat rá Anita Layton, a tanulmány egyik szerzője a kanadai Waterloo Egyetemről.
A nátrium és a kálium a szervezet számára létfontosságú elektrolitok, amelyek segítenek a szervezetnek elektromos jeleket küldeni az izmok összehúzódására. Emellett több más alapvető funkcióban is szerepet játszanak, mint például a vízvisszatartás. Az új tanulmányban azt vizsgálták, hogy a bevitelük hogyan befolyásolja a vérnyomást.
„Évszázadokkal ezelőtt őseink sok gyümölcsöt és zöldséget ettek, és ennek eredményeként szervezetünk szabályozórendszerei úgy fejlődhettek, hogy a magas kálium- és alacsony nátriumtartalmú étrend mellett működjenek a legjobban” – ismertette Melissa Stadt, a tanulmány másik szerzője. Hozzátette: napjainkban a nyugati étrendek általában sokkal magasabb nátrium- és alacsonyabb káliumtartalmúak. Ez megmagyarázhatja, hogy a magas vérnyomás miért főként az iparosodott országokban fordul elő, nem pedig az elszigetelt társadalmakban.
A kanadai kutatás megállapította, hogy a férfiaknál könnyebben alakul ki magas vérnyomás, ők azonban nagyobb valószínűséggel reagálnak pozitívan a kálium/nátrium arányának növekedésére.
A kálium számos élelmiszerben megtalálható, nagy mennyiség van belőle a gyümölcsökben és a zöldségekben, illetve egyes diófélékben, hüvelyesekben, halakban és tejtermékekben.