Egészség

Nagyobb lehet a petefészekrák kialakulásának esélye ezekben a szakmákban

A tanulmány szerzői persze hangsúlyozták, hogy az eredmények alapján csak korlátozottak a következtetések

Az Occupational and Environmental Medicine folyóiratban megjelent új tanulmány szerint nagyobb lehet a petefészekrák kialakulásának kockázata, ha valaki fodrászként, kozmetikusként vagy könyvelőként dolgozik. A kutatás szerint továbbá az értékesítésben, kiskereskedelem és a ruhaiparban dolgozók is a rizikós csoportba tartoznak – számol be az Elle.hu.

Nagyobb lehet a petefészekrák kialakulásának esélye ezekben a szakmákban
Az új tanulmány szerint a petefészekrák kialakulásának kockázata nagyobb lehet, ha fodrászként, kozmetikusként vagy könyvelőként dolgozik (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/BSIP/B. Boissonnet

A tanulmány szerzői persze hangsúlyozták, hogy az eredmények alapján csak korlátozottak a következtetések, de a kanadai Montreali Egyetem akadémikusai által végzett kutatás alapján azt lehet mondani, hogy a különböző foglalkozások összefüggésbe hozhatók a petefészekrák megjelenésével - írja az Elle.hu.

A kutatás során 491 petefészekrákban szenvedő nőt vizsgáltak, akiknek az adatait 897 nem beteg nő adataival vetették össze. A vizsgálat beteg résztvevői valamennyien 18 és 79 év közöttiek voltak, akiket hét montreáli kórházból válogattak össze 2010 és 2016 között, azt követően, hogy diagnosztizálták náluk a petefészekrákot.

A szakértők aztán az összes résztvevőtől információkat gyűjtöttek a demográfiai hátterüket illetően, de megkérdezték a kórtörténetüket is, a szedett gyógyszereit nevét, továbbá az életmódbeli tényezőkre is kitérték. Az eredmények alapján elmondható, hogy a petefészekrákban szenvedő nők közül többnek volt alacsonyabb iskolai végzettsége, rövidebb ideig használt orális fogamzásgátlót és nem vagy kevesebb gyermeket vállalt, mint az összehasonlító csoportban résztvevő nem beteg nők. A kutatás szerint ezek mind a betegség lehetséges kockázati tényezői lehetnek. Miután figyelembe vették a potenciálian befolyásoló tényezőket, arra jutottak, hogy egyes munkák összefüggésbe hozhatók a betegség fokozott kockázatával.

Rizikós munkák

Azoknál, akik fodrászként vagy kozmetikusként dolgoztak háromszorosnak tűnik a kockázat, míg a könyvelésben dolgozók esetében kétszeres lehet a kialakulás esélye. A bolti eladóknál pedig 45 százalékkal, míg a ruhákat készítőknél 85 százalékkal emelkedik a kockázat.

Több mint 40 százalékkal megnövekedett kockázatot figyeltek meg azok esetében, akik gyakran találkoznak munkájuk során ammóniával vagy éppen hidrogén-peroxiddal. Ennek értelmében a fodrászok és kozmetikusok lehetnek a legnagyobb veszélyben. A szakértők persze azt mondják, hogy további népességalapú kutatásokra lenne szükség ahhoz, hogy az eredményeket mindent kétséget kizáróan biztosnak lehessen tekinteni.

Kapcsolódó írásaink