Egészség
Egyre gyorsabban terjed a tuberkulózis az Egyesült Államokban

A CDC a honlapján közölte, hogy „összességében a 2022-es 8320 esetről 2023-ban 9615-re nőtt az esetek száma”.
„A ráta is nőtt, a 2022-es 2,5-ről 2023-ra 2,9-re 100 ezer főre vetítve” – tették hozzá, megjegyezve, hogy a számok minden korcsoportban emelkedtek.
A CDC tisztviselői azzal kalkuláltak, hogy a tbc-s esetszámok emelkedni fognak, de a 2023-as adat „egy kicsit több volt, mint amire számítottunk” – mondta dr. Philip LoBue, az ügynökség tuberkulózisfelszámolási részlegének igazgatója.
A 2023-ban megszámolt emberek becslések szerint 85 százaléka legalább egy-két évvel korábban fertőződött meg, és úgynevezett látens tbc-ben szenvedett. Ez az az állapot, amikor a baktérium bejut a szervezetbe, és a tüdőben vagy a test más részeiben szunnyad. A szakértők becslései szerint akár 13 millió amerikai is lehet látens tbc-s, akik nem fertőznek.