Egészség

Laborszökevény-e a COVID?

Ahogy elmélyült a viszály Kína és az Egyesült Államok között, az amerikai energiaügyi minisztérium arra a következtetésre jutott, hogy a covidjárvány nagy valószínűséggel egy laboratóriumból indult el, pedig korábban közmegegyezés tárgyát képezte, hogy természetes eredetű.

Laborszökevény-e a COVID?
Rusvai Miklós
Fotó: MH archív/Papajcsik Péter

„Körülbelül 10-15 százalék valószínűséget adtam neki még korábban, hogy a covid laborszökevény” – közölte a Mandinerrel Rusvai Miklós. A virológus most is tartja magát a véleményéhez, azt mondta, 80-85 százalékos esélyét látja annak, hogy a vírus természetes eredetű, állatról tevődött át az emberre.

A portál ugyanakkor felidézi, már a járvány kitörésének pillanatától elterjedt a gyanú, hogy a vírus egy vuhani laborból származik, ahol denevérvírusokat tanulmányoztak, különösebb óvintézkedések nélkül. Ezen elmélet támogatói szerint nem kizárt, hogy valamelyik laboráns elejtett egy lombikot, a vírust pedig belélegezte valaki, akinek aztán a szervezetében emberi vírussá alakult át a kórokozó, s így kijutott a külvilágba.

Ezt az elméletet azzal próbálják alátámasztani Rusvai Miklós szerint, hogy még az első hivatalosan elismert eset előtt három – a Vuhani Virológiai Intézetben dolgozó – ember is orvosi kezelésre szorult légzőszervi betegség miatt. Ezt tekinti bizonyítéknak az amerikai Energiaügyi Minisztérium is, aminek felügyelete alá számos víruslaboratórium is tartozik.

„Mindenesetre azt tudni kell, hogy az említett beteg labormunkások leletei és mintái sem állnak rendelkezésre, tehát nem tudjuk, hogy ők valóban covidban szenvedtek-e” – mutat rá. „Csak azt tudjuk, hogy légzőszervi betegségben szenvedtek” – hangsúlyozza. „A teljes igazságot a covid keletkezéséről csak a kínai hatóságok tudják. Kérdés, hogy ez valamikor nyilvánosságra kerül-e”, teszi hozzá.

Kapcsolódó írásaink