Divat
Mi lehet a Labubu körülötti divatőrület valódi oka?
Órákig állnak sorba az emberek egy szőrös kis figuráért

A Labubu szülőföldjéhez nem kell messzire utaznunk, a figura először Hollandiában született meg Kasing Lung, hongkongi származású művész kezei alatt, aki The Monsters Trilogy (A Szörnyek trilógiája) című könyvéhez készített illusztrációkat. A karaktert részben az északi mitológia lényei ihlették, és már a könyv lapjain is a játékos, mégis kissé borzongató hangulatot hozta magával. 2019-ben Kasing Lung megállapodott a Pop Mart nevű játékcéggel, így Labubu végül kézzelfogható formát öltött, és gyűjthető játékfiguraként indult világhódító útjára.
A szörnyecske igazán 2024-ben robbant be a köztudatba, részben a TikToknak, az Instagramnak és olyan hírességeknek köszönhetően, mint Rihanna, Kim Kardashian, Dua Lipa vagy a Blackpink tagja, Lisa. Ők bag charmként, vagyis táskadíszként viselik a játékfigurát, így nem csoda, hogy a fiatalok is hamar felfigyeltek a szokatlan kiegészítőre. Rövid idő alatt ellepték a TikTokot a Labubukat rejtő dobozbontós videók. A trend először Amerikában hódított, majd hazánkban is gyorsan elterjedt, felforgatva a közösségi médiát.
Magyarországon a celebek és influenszerek is követték amerikai társaik példáját, és sorra kezdték beszerezni a játékfigurákat rejtő dobozokat. A magyar TikTok-közönség azonban jóval kritikusabb: sokan pénzkidobásnak tartják a Labubu-őrületet, mások szerint csupán egy buta divathóbort sőt, vannak, akik egyszerűen rondának nevezik a szőrös játékfigurát.
Divathullámról van szó, vagy a szörnyecske ennél többet jelent?
A Labubu-őrület egyre egészségtelenebb méreteket ölt, valamint a társadalomra, a fogyasztásra és a környezetre gyakorolt hatása mellett sem lehet elmenni szó nélkül.
A Labubu figurák vásárlása meglepően széles korosztályt érint. A játékot nemcsak kisgyerekek és tinédzserek, hanem fiatal felnőttek is előszeretettel gyűjtik. A figurák egyfajta „zsákbamacska” módjára, meglepetésdobozban érkeznek. A leggyakoribb, úgynevezett alap Labubu figurák ára Magyarországon jelenleg nagyjából 12-15 ezer forint körül mozog. A limitált vagy különleges kiadású darabok azonban jóval drágábbak is lehetnek, akár 60 ezer forintig is felmehet az áruk. Amerikában pedig már olyan eset is előfordult, hogy egy ritka Labubu figura több százezer dollárért kelt el.
Wang Ning, a Pop Mart nevű játékgyártó cég alapítója 2025-ben először került be Kína tíz leggazdagabb embere közé. A Forbes valós idejű milliárdoslistája szerint jelenleg ő a 10. leggazdagabb kínai, és egyben a legfiatalabb is a top 10-ben. Vagyonát 22,7 milliárd dollárra becsülik, amely főként a Pop Martban lévő részesedéséből származik. A Labubu-jelenség hatására a vállalat becslése szerint az éves bevétel idén akár 50 százalékkal is nőhet, így meghaladhatja a 2,8 milliárd dollárt.
A számok világosan mutatják, hogy a játékgyártó cég rövid idő alatt hatalmas bevételre tett szert a szörnyecskék eladásából. Az emberek lelkesedése irántuk nem csupán annak köszönhető, hogy számos híresség viselte ezeket a figurákat, hanem annak is, hogy a Labubu babák úgynevezett blind boxban (meglepetésdobozban) kaphatók, azaz a vásárló csak a csomag kibontása után tudja meg, melyik kis lényt kapta.
A rejtélyességet tovább fokozza, hogy bizonyos dobozok ritka, úgynevezett titkos figurát rejtenek, amelyekhez csak keveseknek van szerencséjük hozzájutni. Ez kiváló alapot teremtett ahhoz is, hogy a már jól ismert unboxing video (kibontós videó) műfaj egy külön Labubura szabott változattal bővüljön.
Labubu vagy Lafufu?
Az eredeti termék népszerűsége nyomán hamar megjelentek a hamisítványok is, amelyekhez Magyarországon is jóval könnyebb hozzájutni. Leggyakrabban kínai boltokban, kisebb játék- vagy ajándéküzletekben bukkanhatunk a Lafufu-nak csúfolt másolatokra, de számos online áruház is forgalmazza őket.
Az áruk változó, és sokszor alig tér el az eredeti darabokétól. A közösségi médiában már „csúnyasági versenyeket” is tartanak, mivel egyes példányok kifejezetten nevetségesen festenek, bár időnként egész jól sikerült másolatokat is kifoghatunk. A The New York Times szerint a Z generáció körében ma már sokkal elfogadottabb hamisítványokat vásárolni és viselni, ezért online közösségek is alakultak, ahol megosztják, hol lehet a legjobb Lafufukat beszerezni.
A „Labubu-szakértők” szerint a következőkre kell figyelni, ha eredeti játékot szeretnénk vásárolni: az igazi figurának pontosan kilenc foga van, az arca barackrózsaszín, és matt felületű dobozban érkezik. A csomagoláson hivatalos QR-kód található, a figura jobb lábán pedig egy speciális pecsét, amely csak UV-fénnyel válik láthatóvá. Bár ezek az ismertetőjegyek sokat segítenek a hamisítványok kiszűrésében, a profin elkészített másolatoknál olykor csak apró részletek, például a varrás minősége árulják el a különbséget.
Így látják a pszichológusok
Három pszichológus az International Business Times-nak adott interjúban beszélt arról, milyen lelki tényezők húzódhatnak meg a Labubu-figurák gyűjtése mögött. Véleményük szerint ez a jelenség nem pusztán divat, hanem egyfajta válasz lehet a kiégésre, a szorongásra és a társadalmi elszigeteltségre.
A mai világban tapasztalható bizonytalanság, az infláció, a háborúk hírei és a hétköznapi stressz elől sok fiatal ösztönösen olyan dolgokhoz fordul, amelyek örömöt és biztonságérzetet nyújtanak. A puha, szőrös játékfigura és a meglepetés élménye egy pillanatra kiszakítja őket a valóságból, és épp ez adja az egész vonzerejét.
„A holmikultúra reagálás a kiégésre és az elszigetelődésre. Ez nem egy felszínes divat, ez egy pszichológiai válasz a modern élet kihívásaira” – fogalmazott Tracy King klinikai pszichológus.
Szerinte a figurák segíthetnek újrakapcsolódni a bennünk élő gyermeki énhez, és egyfajta érzelmi menedéket kínálnak a túlterhelt felnőtteknek is. Lindsay Fleming terapeuta azt emelte ki, hogy a Labubu-rajongók könnyen kapcsolódnak egymáshoz: akár az utcán sétálva egy libegő táskadísz is elég ahhoz, hogy két idegen között kialakuljon egyfajta közösségi élmény. Ez pedig enyhítheti a társas szorongást, ami sok fiatal számára valós problémát jelent.
Emma Palmer-Cooper pszichológus ugyanakkor figyelmeztetett: bár a gyűjtés önmagában ártalmatlan és akár terápiás hatású is lehet, könnyen válhat anyagilag megterhelővé, sőt, egészségtelen versengést is szülhet a gyűjtők között. Mint mondta, a Labubu-figurák segíthetnek a lelki feltöltődésben, de ha a gyűjtés válik központi életcéllá, az hosszú távon sok problémát okozhat.
A cél a fenntarthatóság
A játékfigura mostanra hatalmas trenddé vált a fiatalok körében, ezért egyértelműen megállapítható, hogy hatalmas a túlfogyasztás van belőle, ez pedig a környezetünket sem kíméli. A OneStop ESG fentarthatósági portál külön foglalkozott a Labubuk okozta környezetkárósító hatásokról.
A játék főként műanyagból és szintetikus szövetből készül. Ezek az anyagok kőolajból származnak, és az előállításuk nagyon szennyező a környezetre nézve. Ez különösen problémás, mivel a gyártását és az égetését követően mérgező anyagok, például dioxinok szabadulnak fel, amelyek károsíthatják az emberek egészségét és a természetet is.
Mivel a Labubuk meglepetésjellege arra ösztönzi a vásárlókat, hogy újra és újra megvásárolják a terméket, amíg meg nem szerzik a kívánt figurát, ez könnyen jelentős hulladékfelhalmozáshoz vezethet. Minden egyes kis szörnyecske külön kartondobozban és műanyag csomagolásban érkezik, amelyek nem ritkán a természetben végzik. Emellett a játék hamisított változatai, a Lafufuk is nagy mennyiségben kerülnek forgalomba, ami tovább növeli a környezeti terhelést.
Egyelőre még kérdéses, mi történik majd a termékekkel, miután kimentek a divatból, hiszen ez csak még több hulladékot jelent. Éppen ezért mind a gyártónak, mind a vásárlónak felelőssége van abban, hogy a játék minél kisebb környezetszennyezéssel járjon.
A portál véleménye szerint a gyártónak nagyobb figyelmet kellene fordítania a fenntarthatóságra, ez nemcsak a játékfigurák előállítására, hanem a csomagolás környezetbarát kialakítására is vonatkozik. Emellett fontos lenne a nyíltabb kommunikáció a termékek környezeti hatásairól. A vásárlók részéről tudatosabb döntésekre lenne szükség: érdemes átgondolni, valóban szükség van-e egy újabb Labubura, vagy lehetőség szerint kevesebbet vásárolni ezekből a játékokból. A cikk szerzői azt is javasolják, hogy állami szinten történjenek olyan szabályozói lépések, amelyek köteleznék a gyártókat a környezetkímélőbb előállításra.
Gyűjtői ritkaság, divatos kiegészítő, lelki menedék vagy hulladék– kétségtelen, hogy a Labubu 2025 egyik legnagyobb játékőrülete.
„Manapság az emberek egyszerűen csak mosolyogni szeretnének, valami olyasmit látni, ami kedves, játékos és jó érzést kelt bennük” – nyilatkozta Dara Kaye Kaplan ékszertervező a Vanity Fairnek – írta meg a Ridikül.
A Labubu-szörnyecskék valószínűleg még jó ideig velünk maradnak, ám azt, hogy csupán egy múló TikTok-trend marad-e, vagy valóban tartós nyomot hagy a játék- és popkultúrában, a jövő dönti el.