Divat
Egy sikeres nő, aki jól bírja cérnával - INTERJÚ
Balán-Molnár Emese – egy életpálya, ami túlmutat a saját határain
Minden kezdet nehéz – tartja a mondás, és ez különösen igaz lehet, ha valaki húsz év tanári pálya után teljesen új irányba fordítja az életét. Balán-Molnár Emese az egykori magyar szakos tanár, aki korábban drámaórákon bontogatta kreativitását, ma már a NOOR márka mögött álló tervezőként ismert. Számára azonban a váltás nem tűnt olyan élesnek. Világ életében kreatív emberként élte mindennapjait. Ha éppen nem ruhákat tervezett, akkor lakásdíszeket készített, vagy saját függönyöket álmodott meg. A tanításban is megélhette ezt az oldalát, hiszen a drámaórákon mindig új ötletekkel kellett előállnia.
– Ez a kezdet is nehéz volt?
– Igen, az én kezdetem is nehéz (nevet). 20 évig tanár voltam és ennyi idő után gondoltam azt, hogy elég, nem szeretnék kiégni, ekkor döntöttem el, hogy váltok. Nem kerestem konkrétan semmit, úgy éreztem, adok egy esélyt és találjon meg a munka. Innen jött az ötlet, hogy a kreativitást, ami bennem van, használjuk fel, csak egy kicsit másképp, mint eddig. Egy dologban voltam biztos, hogy valami olyat szeretnék csinálni, ami én vagyok, ami engem tükröz. Így jött a gondolat ötlet, hogy ruhákat tervezzek. Viszonylag könnyen jött az ötlet, mivel mindig magamnak terveztem a saját ruháimat, mivel magas vagyok és ehhez még szeretem, ha különleges is, amit viselek, így elég nehéz volt ruhát találnom. Ezt az „őrületet” vittem tovább, hiszen mindig ruhák jártak az eszemben. Így kezdtem el nulláról felépíteni egy vállalkozást a férjem segítségével, aki nélkül nem tudtam volna. Nagyon sokat segített a családom is, mindenben támogattak. A férjem, Péter a gazdasági, multis gondolkodású, így ő ennek a történek a váza és én erre tudom rátenni a ruhákat, az üzlet berendezését, a kiszolgálást. Ez egy igazi közös projekt, mindenben támogat és segít.
– Hogyan tudott a divat világában elindulni és milyen kihívásokkal kellett szembenézni?
– Egy nagy levegővel (nevet). Nincs erre jó recept. Elkezdtem méterárut, varrónőket, modellezőket keresni. A modellező nagyon sokat segít, hiszen a rajzaim alapján ő csinálja meg a modellek szabásmintáját. Abban voltam könnyebb helyzetben, hogy adott volt egy üzlethelyiségem, amit adott határidőre meg kellett töltenem ruhákkal.
Minden nehézséggel szembe kellett néznem. Ha ebbe valaki teljesen újként vág bele, akkor mindent meg kell tanulnia, mintha házat kezdenénk el építeni. Minden új volt. Fokozatosan tanultam, rengeteg buktatóval, nagyon sok tanulópénzzel. Ki kellett tapasztalnom, hogy egy ruha anyaga hogy nem megy össze, tartsa a méretét és ezt minden modellnél. Az eladást, a boltban lévő alkalmazottak az együtt dolgozás, nekem a vezetői szerepben való megjelenés, hiszen eddig alkalmazottként dolgoztam. Végülis az összes oldala kihívást jelentett számunkra.
– Hogyan lett az ötletből mára brand?
– Mára hála istennek egyre több helyen van üzletünk. Nagyon-nagyon komoly, kitartó munkával. Mindennap, amikor felkeltem, tudtam, hogy meg kell csinálnom. Tényleg nem lehetett benne pihenni, feladni. Nagyon sokszor teleszaladt a „bugyrom” és arra gondoltam „visszamegyek inkább a balettbe ugrálni” (nevet). A cél lebeg a szemem előtt, és az a határozott cél, hogy európai szinten ismert márka legyen. Ezért nap, mint nap tenni kell és nem száz százalékot, hanem legalább kétszázötven százalékot. Nincs megállás, ebben nincs pihenés. Újítani, állandóan ötletelni, folyamatosan gondolkodni, támogatni és elengedni is kell tudni, ha valami nem működik. Elengedhetetlen a folyamatos kapcsolatépítés és minden olyan platformon meg kell jeleni, ahol csak lehetséges.
– Kiknek tervez, ki a célközönség?
– Saját magamra (nevet ismét). A középkorú hölgyeknek tervezek, mert ez a 30-35 éves kor vízválasztó, elkezdünk máshogy öltözködni. Már nem a divatot követjük, hanem szeretnénk egy stílust kialakítani magunknak. Megjelennek azok a „dolgok”, amiket már szeretnénk eltakarni, már nem járunk túl rövidbe, nem mindig rakjuk ki a karunkat, főleg 40 éves kor felett. Azt gondoltam, hogy erre adok egy megoldást, csinálok egy olyan márkát, ami mindezt figyelembe veszi. Nagyon fontosak a szabásvonalak a ruháinkban, mivel azok, amik a megfelelő módon tesznek minket nőiessé, csinossá az adott ruhában. Nagyon finoman takarja el, amit elkell és mutatja meg, amit megkell.
– Mondhatjuk, hogy számára ezt jelenti a hordhatóság?
– Igen, a hordhatóságban rejlik a magas minőség, a hosszú élettartama a ruháknak és a variálhatóság. Nagyon fontos és el is mondjuk mindig a vevőinknek, hogy az adott ruhát, amit kinézett többféle helyre tudja hordani és az a célunk, hogy mindennapi viseletet tudjunk biztosítani.
– Mi alapján dönti el, hogy a rajzok közül, melyik lesz, ami az adott kollekcióban meg fog jelenni?
– Ebben nem vagyok elég következetes, mert mindet megjelentetném szívem szerint (nevet). Olyan, mint az embernek a gyereke, legalább annyira tudok ragaszkodni egy ruhához. Általában akkor kerül ki egy ruha a kollekcióból, ha levarrjuk az első mintát, felpróbáljuk, a kolléganőkkel átbeszéljük, és ha nem olyan az a ruha, ami meggyőz bennünket, hogy eladható és több alkatra, több színtípusra is jó, akkor azért van olyan, amit kiszavazunk a versenyből.
– Fontos a fenntarthatóság?
– Fontos számunkra a fenntarthatóság és keressük a lehetőségeket, hogy milyen módon tudjuk beépíteni az üzletpolitikánkba. Gyártani, itthon gyártatjuk a ruhákat. A fenntarthatóságon belül a „slow fashion”-t támogatjuk, mert minőségi anyagokból készülnek és egy ruhát sokáig lehet hordani, hiszen nem divatos, hanem stílusos az a ruha.
– Mindent előre megtervez?
– (Nevet) Eddig sokkal tervezettebben éltem, de ahogy a negyvenes éveim közepén járok, már rájöttem, hogy nem olyan fontos. Most már inkább szabadabban szeretek élni. Természetesen vannak szabályok, amiket betart az ember, de én nem vagyok az a ráfeszülős típus és nem kell, hogy minden percem be legyen osztva, nagyon jól tudok gazdálkodni az idővel. Azt hiszem mára már egyre lazább vagyok és elengedek dolgokat. Persze az üzletben van üzleti terv, amiket tartani kell(ne), de a saját életemben már inkább úgy vagyok vele, hogy ha valami végre történik, annak örülni kell. Fontos az is, hogy az üzletben ugyan kell tervezni, de a terveimet sokszor felülírják a megérzések. Én most már nagyon hallgatok a megérzéseimre.
– Mik azok, amik inspirációt adhatnak?
– Szó szerint szinte minden. Az első inspirációm el tud indulni a méteráru boltban, mert ha meglátok egy anyagot, egy különleges színt, akkor nekem rögtön egy ruha kreálódik rá a fejemben. Tényleg rengeteget inspirálódok amikor utazunk és ott látok színeket, formákat, vagy csak bejön egy vásárló és egy nagyon jó fazonú ruha van rajta és rögtön azt nézem, hogy milyen és hogyan lehetne azt megcsinálni. Megkérem a vásárlókat, hogy had fogjam meg rajtuk (nevet). Nekem folyamatosan a ruhák pörögnek az agyamban. Van, amikor valami ad löketet, de az már csak plusz, amit adhat ahhoz a ruhához, ami már megvan a fejemben.
– Mennyire éles a váltás a tanári pálya és a divattervezés között?
– Nem volt éles, mert világ életemben kreatív ember voltam és mindig csináltam valamit. Amikor még nem a ruhákat, akkor csináltam az otthoni díszeket, a lakásba varrattam a függönyt. Én mindig kreatív életet éltem, ez természetes része az életemnek. Egyébként a tanításban is nagyon kreatív voltam, mert magyar szakosként amikor dráma órát tartottam az nagyon nagy kreativitást követelt meg és így nem nagyon érzek határt. Ez most fokozottan kielégíti minden alkotási vágyamat.
– A vásárlóktól kap visszajelzést?
– Igen, kapok. Mindenkinek más a siker, nekem az, amikor a vásárlóktól kapok visszajelzést. Amikor itt vannak nálunk, elmondják, hogy mennyire gyönyörű, milyen jól érezték magukat az adott ruhában, visszajárnak és már menyasszonyi ruhát is csináltatnak, látjuk azt, hogy tényleg visszatérők a vásárlók. Ez nagyon fontos nekem a sikerhez. Számomra kimondatlan szabály, hogy vásárlókkal kedvesek legyenek a kolléganőim is és én is. Szerencsés vagyok, mert valahogy a hozzám hasonlóan gondolkodó emberek gyűltek körém. Őket vonzom magamhoz.
– Mit gondol, mennyire van szerepe a közösségi médiának az ismertségben?
– Nagyon fontos. A tévé reklámok már nem hoznak akkora ismertséget és nagyon komolyan jelen vagyunk a közösségi médiában, e mögött nagyon sok munka van. Szintén nagyon fontos szempont, hogy a vásárlóknak átjöjjön az üzenet, amit mi szeretnénk közvetíteni, hogy hozzánk tényleg jöhet bárki, bármilyen testalkattal, bármilyen korral. Mi segítünk neki, ajánlunk, mert amikor belép valaki az ajtón, tudjuk mit fogunk ráadni, már akkora szakmai tapasztalat van mögöttünk, hogy számunkra ez már nem kérdés. A fő üzenetünk, hogy a sokszínűségben rejlik a női szépség. Ha valaki 46-os méret, akkor is lehet gyönyörű és ugyanolyan értékes ember, mint aki XS-es méret.
– Van-e olyan ikonikus személy, aki inspirál, vagy akit öltöztetne?
– Ez nehéz kérdés, mondjuk volt nyáron egy Roberto Cavalli inspiráció, arra készült is egy ruha. Számomra is meglepő, mert egy kicsit mindig is túlzásnak éreztem, de ezzel tudtam most azonosulni. Katalin hercegnét nagyon szívesen öltöztetném. Örülünk neki, hogy olyan ismert magyar hölgyek viselik a ruháinkat, akik értéket képviselnek a személyiségükkel. Mondjuk Kamala Harrist is öltöztettem volna (nevet).
– Milyen érzés sikeresnek lenni?
– Én érdekesen élem meg ezt, én nem érzem ezt sikernek, hanem teljesen hétköznapi dolognak, ami úgy épül fel, hogy én teszem a dolgomat és annak ez az eredménye. Én nem tudok erre jó választ adni. Ez teljesen természetesen jön belőlem. Tudok sokat dolgozni és ez hozza magával. Az ami nagyon jól esik nekem ebből a sikerből, az emberekből felém áradó szeretet. Nekem ez a sikernek a mércéje. Szeretem azt a családi, baráti hangulatot, amit a vásárlóinkkal ki tudunk alakítani szinte azonnal.
– Milyen tanácsot adna egy pályakezdőnek?
– A mostani gazdasági helyzetben jól gondolja meg, hogy belekezd-e. De, ha ennek ellenére is szeretné, akkor azt, hogy ez nem egy könnyen jövő siker, hanem ez egy nagyon nehéz, hosszadalmas munkafolyamat, amit anélkül ne kezdjen el senki, hogy ez lenne neki az életének szinte az értelme. Az a fajta „őrület”, ami bennem van, anélkül ezt nem lehet elkezdeni. Enélkül én már legalább százszor adtam volna fel, ha nem vinne előre az a lendület, hogy de már pedig én olyan ruhákat szeretnék adni a vásárlóknak, amiben jól érzik magukat.
– Létező fogalom a konkurencia, a rivalizálás?
– Nagyon pici a konkurencia, rivalizálás egyáltalán nincs. Nem nagyon tudok még egy magyar márkát mondani, aki pont ezt a stílusvonalat viszi. Többféle van, de ilyen nem nagyon. Ha lenne, én akkor sem rivalizálnék, mert azt gondolom, csinálja mindenki a dolgát, ő azért gondolta ki azt amit, mert azt akarta, én meg ezt. Ha valaki lemásolná a ruhámat, akkor azzal sem tudok mit csinálni, de valószínű, hogy az a mögöttes tartalom, amit én teszek hozzá, azt ő nem fogja tudni, mert ide miattunk is jönnek.
– Volt olyan pillanat, amikor feladta volna és ilyenkor mi viszi tovább?
– Sokszor, de ilyenkor haza megyek, kipanaszkodom magam, meg kidühöngöm, ha valami nem sikerül és másnap felkelek, megyek tovább és csinálom. Van bennem egy belső hajtóerő, ami tovább lendít. Ha ez nem működne, akkor a családom, de főként a férjem a hajtóerő, mert hisz bennem. A gyerekek már nagyok, ez is nagy könnyebbség, hogy önállóak és a család abszolút támogat.
– Szeretne üzenni a világnak a ruhákon keresztül?
– Azt szeretném valahogy jól megfogalmazni, hogy a nők lássák meg magukban az igazi, belső szépséget, a belső ragyogást függetlenül a kortól és az alkatuktól.
– Hogyan írná le a ruháit, ha nem egy márka lenne, hanem pl. egy életérzés, egy könyv, stb.?
– Mondhatok könyvet is? Számomra a Napsütötte Toszkána című könyv, hangsúlyozottan a könyv. Nekem ez az, ami leírja a ruháimat. Nehéz, nagyon sok minden nehéz benne, de ugyanakkor mégis olyan könnyedén rakja nekem oda az Isten a dolgokat. Én nagyon spirituális vagyok, nagyon hiszem azt, hogy nem véletlenül kerültem ebbe a körforgásba, nem véletlen, hogy azt érzem, nekem ezzel van célom és tudom, hogy egyszer be fog érni az a munka, amit ebbe bele teszek. Azért csinálom, hogy a vásárlóimnak az a jó érzése legyen, amit a ruháim tudnak adni. Bennem nincs semmi racionalitás. Ennek az érzésnek az átadása érdekel.
– Hiányzik még valami?
– Nem úgy fogalmaznám meg, hogy hiányzik még valami, hanem inkább úgy, hogy van még célunk, amit szeretnénk elérni. Az ismertség foka, szeretnénk azt a fajta nagyságot, hogy Európa szerte ismerjenek. Nagyon komolyan dolgozunk azon, hogy bekerüljünk mondjuk egy könnyed olasz piacra, vagy franciára (nevet). Szeretném meghódítani őket, szeretnék növekedni.
