Divat
Elhunyt a miniszoknya feltalálója
Mary Quant nélkül a '60-as évek és a beatkorszak sosem lett volna olyan, amilyen
Quant nagy korszaka – írta nekrológjában a Süddeutsche Zeitung – a hatvanas évekre tehető, amikor London volt a világ divatfővárosa. A brit tervező nagy hatással volt az akkori pop- és ifjúsági kultúra stílusváltozásaira; a szakmában „Dame Maryként” emlegették, és a „Swinging Sixties” kiemelkedő úttörőjének tartották, illetve tartják ma is.

1930. február 11-én született London délkeleti részén, szülei walesi tanárok voltak. Quant pályája kezdetén ágytakarókból és iskolai egyenruhákból kezdett ruhákat varrni magának. A korszakra olyannyira jellemző öltözék, frizura és smink együttesét pedig egy táncos tanítványa inspirálta. A Twiggy-modell – szűk fekete pulóver, szuper rövid rakott szoknya, koromfekete harisnya és bob frizura, kiemelt szemek sok szempillaspirállal – nélkül ma már elképzelhetetlenek a '60-as évek.
Első üzletét 21 évesen nyitotta a híres londoni King's Roadon, ahol ruhákat és kiegészítőket árult az eleganciáért rajongó felső-középosztály tagjainak, ugyanakkor fontos volt számára, hogy a divatot megfizethetővé tegye.
A miniszoknyát egyéként kedvenc autójáról, a Mini Cooperről nevezte el. 1966-ban pedig a Brit Birodalom Rendjének tisztje (OBE) kitüntetést kapott a divatiparnak tett szolgálataiért.