A Hedvig-ügy folytatódik

A maguk idejében nagy port felvert régi esetek, bűnügyek csak hosszú idő múltán jutnak el a megoldásig. Vagy a jogerős ítéletig. Altatni az ügyet jól bevált taktika, mindenféle létező (és nem létező) jogászi trükkel, az idő meg haladjon a maga járásán. Bevált módszer, mint a híres állami bankelnök esetében, akit az 1997-ben történt harminchatmilliárdos vagyonvesztés miatt tizenkét év elteltével 3,6 millió forint pénzbüntetésre ítélt a magyar bíróság. Ez aztán a sikerdíj!

Az előbbi példa az idődimenziója miatt jutott eszembe, egy teljesen más természetű ügy kapcsán. Kilenc éve, 2006. augusztus 24-én történt Nyitrán a szlovákiai magyar diáklány, Malina Hedvig etnikai indíttatású bántalmazása. Amit az önérzetes szlovák hatóságok azóta is következetesen letagadnak, a pozsonyi politika pedig kitartóan direkt ellenséges provokációnak tulajdonít.

Lapunk is tudatta: 2015. szeptember 8-ra újabb tárgyalást tűztek ki – az időközben férjhez ment és két gyermeket szült – Zsák-Malina Hedvig ügyében a nyitrai járásbíróságon. A helyzetet bonyolulttá teheti, hogy a csallóközi születésű asszony – megelégelve a hatósági vegzálást, az alattomos hatalmi politikát és a megaláztatásokat – tavaly áttelepült a családjával Győrbe, magyar állampolgárságért folyamodott, és meg is kapta.

A szomszéd ország eljárásjoga szerint emiatt elveszíti a szlovák állampolgárságát, ami érdekes helyzetet eredményezhet: hogyan idézhetnek magyar állampolgárt bíróság elé Nyitrára? Netán Hedvig kiadatását kérik a magyar hatóságoktól a pozsonyi urak, amiért kilenc évvel ezelőtt két gyáva (rasszista) csirkefogó ököllel arcon ütötte?

Érdemes újra felidézni a történteket, mert iskolapéldája egy közönséges utcai bántalmazás visszájára fordításának. A származásában, magyarságában és női mivoltában megalázott diáklányt két ismeretlen férfi megverte a nyitrai egyetem melletti parkban, amikor a mobiltelefonján beszélt – magyarul. A támadás után szemtanúk igazolták, milyen sérülések érték; kórházba szállították, látlelet, több fotó, CT-felvétel készült Hedvig arcáról, tanúk látták a támadást.

Minden úgy tetszett, hogy a szlovák rendőrség hamar megtalálja a támadókat, gyorsan lezárul a teljesen világos ügy. Mégis, két héttel az eset megtörténte után nem várt fordulat következett: Robert Fico kormányfő és Robert Kalinák belügyminiszter kiállt a sajtó elé, azt állítva, hogy a magyar diáklány találta ki az egészet.

Attól fogva olyanná vált az eset hivatalos szlovák kezelése, mint az 1950-es években a hírhedt állambiztonsági szolgálat ügylezáró jelentése, miszerint a vádlott kiugrott a börtön emeleti ablakából miután előbb felakasztotta magát.

Három hónappal később, 2006 novemberben két férfi feljelentette a diáklányt hamis tanúzásért. Az egyik nem sokkal később öngyilkos lett, a másikról kiderült: volt titkosszolgálati személy. Egy évre rá a nyomozók „megtalálták” az „igazi támadókat” is, akik szilárd alibit igazoltak, az egyiknek az édesanyja tanúsította, hogy a kérdéses időben otthon tartózkodott, a másiknak több ízben volt rendőrségi ügye verekedésből kifolyólag, de egyszer sem emeltek ellene vádat (mindez egy régebbi Zsák-Malina Hedvig-interjúban olvasható magyar napilapban). „A kormányfő és a belügyi tárca vezetője nem részese a nyomozásnak, így nem is állhattak volna ki a nyilvánosság elé bizonyítékokat lobogtatva egy »bűnesettel« kapcsolatban. Főleg ha a nyomozás még be sem fejeződött” – nyilatkozta a sajtónak Hedvig, aki időközben megszerezte az egyetemi diplomát is.

Újabb „szín” Szlovákia politikai csokrában, hogy a szélsőjobboldali nacionalisták is kezdettől fogva az áldozatot vádolták szándékos politikai provokációval, mondván: önmaga verte arcul magát, szakította el a blúzát. Aki látta a Közép-Szlovákiában sok helyen fekete uniformisban masírozó, újfasiszta-nacionalista gárdisták fizimiskáját, könnyen eldöntheti, ki hazudik.

A pozsonyi kormány miniszterelnök-helyettese, a magyarbarátként ismert Rudolf Chmel 2010-ben megkövette a diáklányt, de a 2012-es kormányváltás után a posztjára visszahelyezett Kalinák rendőrminiszter ott folytatta Hedvig vegzálást, ahol 2008-ban abbahagyta. A pozsonyi államügyészség elrendelte Zsák-Malina asszony utólagos pszichológiai és elmeorvosi vizsgálatát, a régi, jól bevált szovjet bűnfeltárási módszerek szerint – a lépés ellen öt ország pszichológus szakemberei tiltakoztak.

Végül már csak az Európai Parlament maradt hátra egyedüli jogi fórumként, a bizottsági meghallgatást itthoni és felvidéki magyar jogvédők járták ki. A gyönge képességű emberjogi biztos, Viviane Reding által vezetett grémium munkája nem okozott meglepetést: Gál Kinga és Bauer Edit képviselők beadványa, majd a sajtónyilatkozat szerint Hedvig ügye túllépte a kisebbségi jogok sérelmének kategóriáját. Egy európai polgár jogai­nak folyamatos megsértése történik.

A Zsák-Malina-ügy megoldása 2006 óta – egészen máig – egyetlen lépést sem haladt előre. Kérdés, hogy vajon mit akarhat Szlovákia igazságszolgáltatása a szeptembere kitűzött bírósági tárgyalással. Bírák, ügyészek, rendőrnyomozók nem sűrűn szoktak bocsánatot kérni a vádlottól, márpedig ennek híján semmi keresni valójuk sincs az ártatlanul meghurcolt magyar állampolgárral szemben.

Részben személyes érdeklődésem miatt is a kezdetétől nyomon kísérem Hedvig történetét, mert sokban emlékeztet az 1900-ban Pozsonyban született, kilencvenhat évet megélt nagyanyám históriájára. Neki azért kellett húszéves korában, a szüleivel és négy testvérével örökre elhagynia a királykoronázó várost, mert osztrák-magyar családjának nem maradt jövője a soviniszta, idegengyűlölő Szlovenszkóban.

Ehhez a szomorú sorshoz kapcsolódik az 1912-ben Rimaszombatban született tanárnő, Tamás Ilonka néni esete is, akit 2011-ben a szlovák hatóság megfosztott állampolgárságától. Csupán azért, mert felvette a magyart, azok után, hogy ő még a királyi Magyarországon született, egyébként pedig az egész életét a szlovákiai gyermekek oktatásának szentelte.

A százhárom éves Ilonka néni és a fiatalasszony Hedvig története egymást kiegészítő vádirat a szláv sovinizmussal és a magyarellenességgel szemben.