Brókerbotrányok: jól vizsgázott hazánkban a pénzügyi rendszer

– A pénzügyes szakmában attól tartanak, hogy a brókerbotrányok után szabályozáscunami indul el. Milyen előírások kívánatosak a magyar pénzügyi rendszerre nézve?

– A szabályozónak mindenképpen reagálnia kell ezekre az esetekre, és le kell vonni a megfelelő konklúziót a szabályozás megerősítésének valamilyen formájában. Nincs szükség szabályozáscunamira, de biztosítani kell, hogy az ügyfelek megbízható és naprakész információkhoz férjenek hozzá számlájukkal kapcsolatban. Emellett végig kell gondolni a Befektetővédelmi Alap szerepét, meg kell erősíteni a könyvvizsgálók függetlenségét, a felügyeleti hatóság jogosítványait pedig ki kell terjeszteni a hatékonyabb és gyakoribb ellenőrzés biztosítása érdekében. Mindez természetesen pluszterheket ró az érintettekre, viszont ezeket ellensúlyozza annak a hozadéka, hogy a tőkepiac és általában a pénzügyi közvetítőrendszer iránti lakossági bizalmat visszaszerezzük, megerősítjük.

– A brókerbotrányok kezelésében hogyan vizsgázott a magyar pénzügyi rendszer?

– A rendszer jól vizsgázott, az említett ügyeknek csak minimális „fertőzési hatásuk” volt, a teljes pénzügyi rendszer stabilitása egy pillanatig sem forgott kockán.

– Arra panaszkodnak a pénzügyi rendszer szereplői, hogy rájuk terheli az állam a brókerbotrányok ügyfeleinek a kártalanítását. Van-e optimális megoldás ilyen esetekben hosszabb távon?

– Annak ellenére, hogy közvetlen rendszerszintű kockázatot nem jelentettek ezek az ügyek, a pénzügyi közvetítőrendszer iránti bizalmat megrendíthetik, emiatt indokolt a biztosítási rendszer megerősítése, az alapok feltöltése. Való igaz, hogy ilyen események után jellemzően a prudensebben viselkedő szereplők állják azokat a költségeket, amelyek a felelőtlenebb, esetleg tisztességtelen szereplők ügyfeleinek kártalanítása okoz, azonban ez az ő érdekük is középtávon. A következő években az Országos Betétbiztosítási Alap és a Quaestor kártalanítási alapok feltöltése évi 20–30 milliárd forint pluszköltséget jelent a pénzügyi rendszer szereplői számára, ami a bankadó tervezett csökkentésének felét teszi ki rendszerszinten.

– Panaszkodnak arra is a bankok, hogy a devizaadósok konszolidációja a bankszektorra elképesztő terheket hárított. Igazuk van-e, vagy az igazság ebben az esetben is középen található?

– Igazuk van olyan tekintetben, hogy az elszámolás kiugróan nagy veszteséget okozott nekik 2014-ben. Azonban azt is látni kell, hogy az elszámolás alapja a Kúria jogegységi határozata volt, amely szerint az árfolyamrés alkalmazása, valamint az egyoldalú kamat- és díjemelések jellemzően tisztességtelenek voltak, így visszajárnak az ügyfélnek. Vagyis az elszámolással korábban jogellenesen elvett pénzeket kell most visszafizetniük. A forintosítás – amely bár együtt történik az elszámolással, mégis érdemes külön kezelni – ezzel szemben inkább kedvező a bankoknak, eltűnik a mérlegükből egy kockázat, és a pénzügyi rendszer egészének sérülékenysége is csökken a nagy devizaswap-kitettségek, vagyis a devizacsere-ügyletek rendszerszintű kockázatának eltűnése által.

– Zajlik a banki elszámolás, a devizahitelek forintosítása, de mit tapasztal az MNB? Igaz, hogy egyik-másik témával kapcsolatos tudósítás szerint óriási a zűrzavar?

– Mi nem tapasztaltuk, hogy nagy lenne a zűrzavar. Az elszámolás és a forintosítás méreténél fogva egy rendkívüli, egyedülálló program, nagyon sok érintettel. Ehhez képest eddig rendben zajlott minden, az MNB-hez is csak elenyésző számú ügyfél fordult panasszal. Néhány médiumban megjelentek olyan tudósítások, melyek szerint „sorok kígyóznak” egyes bankfiókok előtt, ezek azonban torzítottan mutatják be a tényeket, ugyanis azok az ügyfelek álltak sorban egyes helyeken, akiknek a szerződése már lejárt, és készpénzben kívánják felvenni a nekik járó visszatérítést. Pontosan ezen kényelmetlenség elkerülése érdekében javasoltuk és javasoljuk, hogy inkább adják meg adataikat, új számlaszámukat a vonatkozó pénzintézetnek, és így nem szükséges személyesen megjelenni.

– Tovább bővül a növekedési hitelprogram, ugyanakkor nem túl szerencsés, ha ez túl sokáig marad a hazai pénzügyi rendszerben, mert torzulást okozhat az olcsó forrás a piacokon. Mi az a kívánatos hitelezés növekedési ütem, ami a növekedési hitelt végleg kiválthatja?

– Számításaink szerint hosszú távon a  gazdaság növekedési potenciáljával egy évi hat–nyolc százalékos vállalati hitelállomány-növekedési ütem áll összhangban. Jelenleg inkább stagnálásról beszélhetünk, és bár a növekedési hitelprogram plusz elindításával reményeink szerint szignifikáns bővülés érhető el idén és jövőre, még mindig messze leszünk az említett „egyensúlyi” növekedési ütemtől. A növekedési hitelprogram második szakasza 2015 végéig tart – az eddig megkötött szerződések szerinti hitelek azonban 2016 végéig hívhatók le. A bankrendszer főbb kockázatainak, problémáinak rendezése, valamint a szektor konszolidációja addigra elérhet egy olyan szintre, hogy a piaci alapú hitelezés is élénkül.

– Immár 1,8 százalékos a jegybanki alapkamat, amelynek az „alját” 1,5 százalékra teszi a piac. Ezt követően vonzók lesznek még a magyar befektetési eszközök?

– Évekkel ezelőtt az is elképzelhetetlennek tűnt, hogy a diszkont kincstárjegyek 1,5-2 százalékos, a tízéves államkötvények pedig 3-3,5 százalékos hozam mellett is elkeljenek, márpedig jó ideje már ez a helyzet. Mindennek az az oka, hogy Magyarország kockázati megítélése nagyon sokat javult az elmúlt két-három évben, így az államadósságért fizetett kamatfelárunk megegyezik más, nálunk jobb hitelbesorolással rendelkező országokéval. Ráadásul a piacokon kereskedett forinteszközök hozamára a jegybanki alapkamatnak csak áttételes és részleges hatása van: egy tízéves államkötvény árát például a jegybanki kamatpolitika mellett a piaci kereslet és kínálat határozza meg. Vagyis nem tartanék attól, hogy esetleges további, óvatos kamatcsökkentés(ek) után nem lenne érdeklődés a forinteszközök iránt.