Bűnügy

Kétszeres csecsemőgyilkos lehet egy nyíregyházi nő

Anyai gyilkos ösztön

Két újszülött babáját is megölhette egy nő – közölte a Tények. Első gyermekét egy iskola mosdójában szülhette meg, majd a kukába dobdta. A második csecsemőnek egy tópart, majd a magányos halál jutott.

Kétszeres csecsemőgyilkos lehet egy nyíregyházi nő
Megszülte a gyermeket, majd magára hagyta
Fotó: MTI/Komka Péter

Az első gyermek még 2016-ban született, amikor a nő az iskola konyháján dolgozott. A gyermeket az épület előtt egy kukába dobta. Így a holttest sosem került elő, ezért nem bizonyítható a bűncselekmény.

A második eset 2021-ben történt. Egy kutyasétáltató talált egy méhlepényt, innen jutottak el a rendőrök a nőhöz. Elmondása szerint a tó mellett megszülte a gyermeket, majd magára hagyta. A kicsi azért nem élhetett, mert állítólag egy ismert ügyvéd volt az apja.

Az ügyészség 15 év fegyházat irányzott elő – írja a szeretlekmagyarorszag.hu.

Kapcsolódó írásaink