Bűnügy

Letartóztatták a Miskolcon halálra vert férfi támadóját

Úgy megvert egy másik férfit a városban, hogy az a helyszínen meghalt

Elrendelte a Miskolci Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint úgy megvert egy másik férfit a városban, hogy az a helyszínen meghalt – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya kedden az MTI-vel.

Letartóztatták a Miskolcon halálra vert férfi támadóját
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/ZB-Zentralbild/Annette Riedl

A tájékoztatás szerint a gyanúsított szombaton késő este a miskolci Feszty Árpád utcában szóváltásba keveredett a sértettel, akit arcon ütött. A sértett ettől a földre esett, majd miután felállt, a támadója egy kővel arcon vágta. A férfi újra a földre került, ekkor a gyanúsított többször fejbe rúgta, majd elhagyta a helyszínt.

A bántalmazás következtében a sértett arc-, áll- és orrcsonttörést, koponyazúzódást, valamint koponyaűri sérülést szenvedett el, és a helyszínen meghalt.

A járásbíróság szerint a várható súlyos büntetési tétel miatt a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén tartani lehetne attól, hogy a büntetőeljárás alatt elérhetetlenné válna, megszökne vagy elrejtőzne, emiatt egy hónapra elrendelték a férfi letartóztatását.

Kapcsolódó írásaink