Bűnügy

79 éves drogdílert fogtak el Nógrád vármegyében

naponta adott el drogot helyi ismerőseinek

Egy 79 éves férfit fogtak el Mátraverebélyben, aki kábítószert árusított, és azzal fizetett a házimunkában segítőknek is – közölte az MTI-vel a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden.

79 éves drogdílert fogtak el Nógrád vármegyében
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/DPA/Christoph Reichwein

Buda Gábor ismertette: a nyugdíjas férfi tavaly naponta adott el drogot helyi ismerőseinek, emellett a ház körüli munkákért is tiltott szerrel törlesztett nőismerőseinek, akik mostak, főztek, takarítottak az özvegy férfi lakóházában.

Hozzátette, a rendőrök az elmúlt időszakban többször intézkedtek olyan fogyasztókkal szemben, akiknél megtalálták a férfitől származó kábítószert.

A nyugdíjas dílert november 28-án lakásán fogták el a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság munkatársai szakértői véleményekkel és tanúvallomásokkal megalapozott nyomozás eredményeként. Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását, amit a bíróság elrendelt – közölte a szóvivő.

Kapcsolódó írásaink