Bűnügy

Fiatalkorú drogbandát fogtak el Kecskeméten

Az ügyészség súlyos bűncselekmények miatt emelt vádat a banda tagjai ellen

Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt emelt vádat három fiatalkorú ellen a Kecskeméti Járási Ügyészség – tájékoztatta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-t.

Fiatalkorú drogbandát fogtak el Kecskeméten
Képünk illusztráció
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP/Timm Schamberger

Négyessyné Bodó Marianna sajtószóvivő tájékoztatása szerint a kábítószert fogyasztó 15 és 17 éves fiatalkorúak még 2024 nyarán határozták el, hogy részben kereseti lehetőségként, részben a saját fogyasztásuk finanszírozása érdekében részt vesznek a drog terjesztésében.

A kábítószert a 16 éves „nagykereskedő” bűntársuk biztosította, aki utólagos elszámolással grammonként 3 ezer forintért adta el nekik a marihuánát, amit aztán ők 4-5 ezer forintért adtak tovább.

A vád szerint a fogyasztókból lett kereskedők anonimitást biztosító, titkosított üzenetküldő alkalmazás segítségével egyeztették a szükséges mennyiségeket, az árakat, a vásárlókat és az értékesítési helyeket. A fiatalkorú dílerek „közös kasszán” voltak, illetve abban is megállapodtak, hogy a vevőkör hiánytalan ellátása érdekében egymást kisegítik.

A kábítószer megvásárlásának, illetve értékesítésének helyszínére egy felnőttkorú társuk – az ügy negyedik vádlottja – szállította őket autójával, aki az üzlet lebonyolítása alatt figyelte a környéket. Közreműködéséért részesült a kábítószerből, és megtankolták a járművét.

A beszerzést végző társ másoknak is értékesített marihuánát, ráadásul elfogásakor a nyomozók kokaint, extasy tablettákat, LSD-tartalmú bélyegeket, valamint a kábítószer-forgalmazáshoz szükséges eszközöket: digitális mérleget, fóliahegesztőt és őrlőket foglaltak le a lakásán. A 16 éves fiú a 2025 márciusában történt elfogásáig közel 3,5 millió forint összegben értékesített kábítószert.

Az ügyészség a bűnbanda fiatalkorú tagjai ellen – pártfogó felügyeletük elrendelése mellett – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és vagyonelkobzást indítványoz. Ügyükben a Kiskunfélegyházi Járásbíróság dönt.

Kapcsolódó írásaink