Bűnügy

Prostitúcióra kényszerített két lányt

A gyanú szerint egy javítóintézet igazgatója és a beosztottjaként dolgozó élettársa először pártfogolt, majd prostituáltként futtatott két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt, akik papíron a javítóintézetben vállaltak munkát, valójában a testükkel kellett pénzt keresniük – közölte a rendészeti államtitkárság pénteken a közösségi oldalán.

Prostitúcióra kényszerített két lányt
Prostitúcióra kényszerített két lányt egy javítóintézet igazgatója és az élettársa (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/DPA/Hauke-Christian Dittrich

Azt írták, hogy az 57 éves férfi irányítása mellett a 32 éves nő egyezkedett az online felületeken kínált szexhirdetésekre jelentkezőkkel, és ő kezelte az áldozatok szolgálatatásaiért kapott pénzt is.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat jelzése alapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai elfogták a párost – tették hozzá.

Emberkereskedelem és kényszermunka bűntette, valamint közfeladati helyzettel visszaélés bűntette a megalapozott gyanú az azóta letartóztatott párral szemben – közölték.

Kapcsolódó írásaink