Bűnügy

Felgyújtotta barátját

A férfi ruhája azonnal meggyulladt

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség minősített emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki benzinnel lelocsolta és felgyújtotta barátját, mert nem adott neki cigarettát – közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője kedden az MTI-vel.

Felgyújtotta barátját
A vádlott felvette a szobában lévő benzinnel megtöltött flakont, és az üzemanyaggal lelocsolta a sértettet (képünk illusztráció)
Fotó: NorthFoto

Jogg Zsolt tájékoztatása szerint, a borsodi településeken lakó alkalmi munkákból élő vádlott tavaly júniusban kereste fel barátját egy közös borozás után. Együtt elmentek a helyi kocsmába, zárás után pedig a vádlott házában ittak tovább.

Hajnalban a férfi cigarettát kért barátjától, aki nem tudott adni, emiatt összevesztek. A vádlott felvette a szobában lévő benzinnel megtöltött flakont, az üzemanyaggal lelocsolta a sértettet, majd öngyújtójával meggyújtotta – olvasható a sajtóanyagban.

A közlemény szerint a férfi ruhája azonnal meggyulladt, ezért megpróbálta eloltani a tüzet és levenni az égő ruhadarabokat. A vádlott ezt látva egy vödör vízzel öntötte le a sértettet, majd – miután észrevette a ház előtt álló szomszédokat – a hátsó ablakon kimászva elmenekült.

A sértett másod-, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett és közvetlen életveszélyes állapotba került, a korán megkezdett orvosi kezelés nélkül meghalt volna. Az ügyészség a büntetlen előéletű letartóztatásban lévő vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy nem bocsátható feltételes szabadságra – közölte a helyettes sajtószóvivő.

Kapcsolódó írásaink