Bűnügy

Rengetegen vesztették életüket Ankarában pancsolt szesz miatt

Az utóbbi három hónapban 109-en haltak meg pancsolt szesz miatt a török fővárosban, Ankarában – közölték a helyi hatóságok.

Rengetegen vesztették életüket Ankarában pancsolt szesz miatt
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/DPA-Zentralbild/Soeren Stache

A tájékoztatás szerint a halottak mellett további 29 embert kellett mérgezési tünetekkel intenzív osztályon kezelni.

Az illetékes ügyészség vizsgálatot indított, amelynek során 44 gyanúsítottat vettek őrizetbe.

Törökországban visszatérő problémát jelentenek a pancsolt szeszes italok okozta mérgezések. Februárban a korábbi halálesetek kapcsán vita alakult ki az alkoholos italokat árusító boltok tulajdonosai és a török kormány között amiatt, hogy a boltosok szerint az alkoholra kivetett és a kormány által alaposan megemelt jövedéki adó nemcsak drágulást okozott a piacon, hanem az italhamisítók gyártási tevékenységét is felbátorította.

A hagyományos ánizsos tömény szesz, a raki literje mintegy 35 euróért (14 ezer forint) kapható a török italboltokban, miközben a török minimálbér 580 euró (231 ezer forint).

Kapcsolódó írásaink