Bűnügy

Dílereket fogott el a rendőrség

A bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását

A Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság felderítő osztályának munkatársai Gyöngyösön elfogtak két férfit, akiket kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak – tette közzé a rendőr-főkapitányság a police.hu-n szombaton.

Dílereket fogott el a rendőrség
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/ZB-Zentralbild/Annette Riedl

A gyanú szerint a 31 éves adácsi és a 42 éves vámosgyörki férfi 2024 eleje óta árulta Gyöngyösön és a környező településeken a kábító hatású szert. Elfogásukkor, március 14-én a rendőrök csaknem 755 gramm droggyanús anyagot és egymillió forintot foglaltak le. A pénz jelentős része 2000 forintos bankjegyekből állt, egy-egy korábban eladott adag árából.

A helyszínen a nyomozók lefoglalták a dílerek által használt nagy értékű személyautót is.

A nyomozóhatóság kezdeményezésére a bíróság elrendelte mindkét gyanúsított letartóztatását.

Kapcsolódó írásaink