Bűnügy
Vádat emeltek a milliárdos számlagyárak működtetői ellen
A főügyészség az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében azt írta, hogy az ügy elsőrendű vádlottja – egy építőipari vállalkozó – a munkákat részben saját gépeivel és alkalmazottaival, részben pedig ismeretlen emberekkel és gépekkel, „feketén végezte”.
Ezzel jelentős összegű adóköteles bevétele keletkezett. Befizetési kötelezettsége csökkentése érdekében abban állapodott meg vádlott-társaival, hogy a könyvelésébe ezen emberekhez köthető cégek által el nem végzett munkákról kiállított, valótlan tartalmú számlákat állít be, és számol el bevallásaiban.
Az építési vállalkozó 2015 és 2022 között a fiktív számlákkal csaknem 1,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.
A közlemény szerint a főügyészség még a nyomozás során egyezséget kötött a nyugdíjas korú vállalkozóval, aki terhelő vallomást tett társaira, és megfizette a költségvetésnek okozott vagyoni hátrányt, továbbá vállalta 87 millió forint pénzbüntetés megfizetését is, ezért a főügyészség vele szemben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt.
A számlagyárat működtető másik három férfival szemben a főügyészség végrehajtandó börtönbüntetés, valamint több millió forint pénzbüntetés kiszabását indítványozza azzal, hogy őket a bíróság évekre tiltsa el gazdasági társaság vezetésétől – áll a közleményben.