Bűnügy

Prostiimport a finnekhez

Elfogtak két nőt, aki mintegy harminc magyar nő finnországi prostitúciós munkájának megszervezésében, előkészítésében és koordinálásában vett részt – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kedden a police.hu oldalon.

Prostiimport a finnekhez
Sajnos van rá igény (képünk illusztráció)
Fotó: AFP/DPA Picture-Alliance/DPA/Hauke-Christian Dittrich

A közlemény szerint a finn társhatóság áprilisban a KR NNI munkatársaitól két magyar nő felkutatását kérte, mert a gyanú szerint a nők részt vettek a Finnországban március óta letartóztatásban lévő másik három magyar bűntársukkal együtt a prostitúcióra jelentkező nők kiutaztatásában, finnországi szállásuk lefoglalásában, munkavégzésükhöz szobákat biztosítottak nekik és segédkeztek online hirdetéseik elkészítésében.

A bűnbanda idén márciusban Helsinkiben elfogott és letartóztatott egyik magyar tagja telefonon tartotta a kapcsolatot a szexuális hirdetésekre jelentkező ügyfelekkel, így szervezve a lányok napi ügyfélforgalmát, és ezt a munkát bűntársai bevonásával, ha kellett, Magyarországról intézte. Cserébe a prostituáltak bevételének felét kérték el.

Tevékenységüket több éven keresztül szervezetten, üzletszerűen végezték, a prostitúcióra beszervezett magyar nők száma eléri a harmincat – írták.

A még szabadlábon lévő két magyar nővel szemben a finn bíróság európai elfogatóparancsot bocsátott ki. A finn hatósággal előzetesen egyeztetve egy 23 éves nőt budapesti tartózkodási helyén, míg 27 éves társát Kiskunlacházán fogták el július 2-án. Lakásaikban a nyomozók kutatást tartottak, majd őrizetbe vették őket, jelenleg mindketten letartóztatásban várják átadásukat a finn hatóságoknak – áll a közleményben.

Kapcsolódó írásaink