Bűnügy

46 milliót sikkasztott két nő egy borsodi önkormányzattól

A feladatuk többek között a szociális étkeztetéssel kapcsolatos térítési díjak beszedése volt

A Szerencsi Járásbíróság ítéletet hozott annak a két nőnek az ügyében, akik egy borsodi település önkormányzatától mintegy 46 millió forintot tulajdonítottak el jogtalanul – közölte a Miskolci Törvényszék sajtóosztálya az MTI-vel csütörtökön.

46 milliót sikkasztott két nő egy borsodi önkormányzattól
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/dpa Picture-Alliance/dpa/Uli Deck

A tájékoztatás szerint a vádlottak feladata többek között a szociális étkeztetéssel kapcsolatos térítési díjak beszedése volt. Az összegeket az egyszerűsített készpénzfizetési számlák másodpéldányaival együtt kellett befizetniük az önkormányzat vagyonával gazdálkodó városi kincstárba.

A vádlottak 2005 januárja és 2013 augusztusa között csak a rájuk bízott térítési díjak egy részét fizették be, a másik részét eltulajdonították. Az okozott, mintegy 46 millió forintos kár a nyomozás alatt nem térült meg – közölték.

A bíróság a terhelteket folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntettében mondta ki bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat egy év, a másodrendű vádlottat egy év két hónap, végrehajtásában két-, illetve háromévi próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, valamint kötelezte őket a bűncselekménnyel okozott kár megtérítésére.

A közlemény szerint a bíróság enyhítő körülményként értékelte a terheltek büntetlen előéletét, míg súlyosító körülményként vette figyelembe a jelentős értékre történő elkövetést, illetve azt, hogy részben társtettesi elkövetés történt. Az ítélettel szemben a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így az nem jogerős – írták.

Kapcsolódó írásaink