Bűnügy

„Meglőtték a babáimat” – zokogta az életéért menekülő édesanya

Ennél nagyobb fájdalom nem igazán van, három testvér egyszerre vesztette életét, olvasható a Borsonline.hu-n megjelent cikkben.

„Meglőtték a babáimat” – zokogta az életéért menekülő édesanya
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/Emmanuel Dunand

Olyasmi történt az Egyesült Államokban, pontosabban Ohióban, amely felfoghatatlan tragédia mindenki számára. Nehezen lehet szavakat találni arra, ha gyerekek veszítik életüket, de most ráadásul borzalmas körülmények miatt következett be a hármas halál.

Chad Doerman még júniusban állítólag megölte három fiát. Úgy tudni, hogy a felesége és mostohalánya előtt lőtte le a három-, négy- és hétéves gyerekeket.

A nyomozás során kiderült, hogy Doerman állítólag hónapokig tervezgette három fia kivégzését. Brutális kegyetlenséggel lőtte le kétszer is a gyerekeket, a hétéves fiú megpróbált elmenekülni az apja elől, de nem tudott. A férfi mostohalányának sikerült elmenekülnie, ezért is maradhatott életben. A feleségét kézen lőtte, de többet már nem tehetett ellene, mert idő közben megérkeztek a rendőrök.

Az asszony zokogva kért segítséget, a telefonba csak annyit mondott a diszprécsernek: „Meglőtték a babáimat.” A három fiút holtan találták a családi ház udvarán, még Doerman a verandán ült a puskájával.

A férfi indítékai egyelőre nem ismertek. A történtek után hétfőn kell megjelennie a bíróságon, hogy ítéletet mondjanak fölötte. Egyelőre előzetes letartóztatása keretein belül bebörtönözték, 20 millió dollár lenne az óvadéka. A gyilkos férfi ellen összesen 41 indítványt nyújtottak be – írja a Crime Online.

Kapcsolódó írásaink