Bűnügy

Nagyot harapott a dolgozó karjába a sampontolvaj, annyira kellett az áru

Több terméket megpróbált ellopni egy nő az egyik üzletből Kiskunfélegyházán még október 5-én – érkezett a bejelentés a rendőrségre. Lehetett volna ez egy hétköznapi piti kis rablás is, de nem lett.

Nagyot harapott a dolgozó karjába a sampontolvaj, annyira kellett az áru
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

A tolvaj a kosara helyett a táskájába pakolta a termékeket: samponokat, balzsamot és parfümöt zsákmányolt. Az eladók azonban észrevették, hogy rosszban sántikál, ezért az irodába vezették átbeszélni a történteket. Az asszony visszaadta az ellopott holmik egy részét, mégis úgy gondolta, hogy egypárat megtart belőlük, és inkább meglép, úgyhogy egyik pillanatról a másikra megindult, de a dolgozók résen voltak, és a nyomába eredtek – írták.

A tolvajt sikerült megállítani a bejáratnál, de úgy tűnt, mindent megtenne a táskájában maradt pár termékért, dulakodásba kezdett az alkalmazottakkal, és egyikük karját meg is harapta.

Végül több vásárló is a dolgozók segítségére sietett, és időközben a rendőrök is tudomást szereztek az esetről, így gyorsan a helyszínre vonultak, majd intézkedtek az agresszív nővel szemben.

Kiderült, hogy nem ez volt az első eset, hogy az asszony lopott. Két héttel korábban szintén ebben az üzletben járt, és akkor sikereresen meglovasított több terméket, csaknem ötvenezer forint értékben. A 36 éves helybélit 2023. október 18-án elfogták és őrizetbe vették. Rablásért és lopásért hallgatták ki a település nyomozói, majd kezdeményezték letartóztatását.

Az ügy vizsgálatát a napokban befejezték, és a nyomozás során keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségnek.

Kapcsolódó írásaink