Bűnügy
Esti sétára indult: megcsonkítva került elő a tanárnő földi maradványa
Egy barátja jelentette az 59 éves pedagógus eltűnését

A rendőrséget egy helybéli riasztotta Clintonból, amikor egy tó partján felfedezte a „vélhetően emberi maradványokat”: a vizsgálatot követően kiderült, hogy ezek sajnos a tanárnőhöz tartoznak. A jelentések szerint Sylla testét brutálisan megcsonkították: az összes végtagját eltávolították, valamint a kulcscsontja magasságában lefejezték. A gyanúsítottat, a 33 éves Harold Landon III.-t – akit családon belüli erőszak vádjával állítottak elő ugyanazon a napon, amikor a holttestet megtalálták – azután hozták összefüggésbe a nő halálával, miután egy szemtanú jelentette, hogy látta a környéken ólálkodni a gyilkosság feltételezett időpontjában, és azt is megfigyelte, amint egy kisteherautóval érkezik, és megmossa a kezét a tóban. A nevezett szemtanú fotóval is alá tudta támasztani a vallomását.
A férfi ellen gyilkosság vádjával indult eljárás. Az indítékot a hatóságoknak azóta sem sikerült felfedni: a rendőrség elmondása szerint Landon és Sylla nem álltak ismeretségben egymással, emiatt továbbra is rejtély, mi késztethette a férfit erre a borzalmas tettre. A hírek szerint a vádlottnak október 27-én kell bíróság elé állnia – írja a CrimeOnline.