Bűnügy
Szlovákiából szerezte be az alapanyagot az esztergomi robbantó
Még mindig tart a helyszínelés a robbantás után, és egyre több részlet kerül napvilágra

Meghalt a Terrorelhárítási Központ egyik kommandósa, miután J. László magára robbantotta a házát Esztergomban. A tragédiában az elkövető is életét vesztette. Új fejleményként nemrég kiderült, hogy a robbanóanyaghoz szükséges egyik alapanyag Szlovákiából származott – írta meg a Blikk.
A trotil nevű robbanószer alapanyagát képező hexogén vegyület ugyanis Szlovákiában ipari használatra könnyebben beszerezhető mint hazákban. A vegyület szobahőmérsékletű levegőn illékonnyá válik, és nagy erejű robbanás előidézésére képes.
A katonai és a polgári robbantástechnika munkálatai során is többnyire ilyen robbanóanyagból álló töltéteket alkalmaznak
– nyilatkozta a Blikknek Száraz Pál, nyugalmazott tűzszerész.
Az eset után 12 nappal még mindig tart a helyszínelés és a romok eltakarítása J. László egykori házánál. A helyszínelés során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda bűnügyi technikusai találtak egy 38 méteres, illegális alagutat a robbantó kertje alatt.
Az alagutat J. László feltehetőleg tárolásra használta, illetve egy menekülőutat is szeretett volna kialakítani magának egy lakatlan telek irányába.
A kémiai nevén trinitro nevű anyag tiszta állapotban fehér, kristályos szerkezetű. Láng hatására nyílt levegőn erős fény kíséretében felrobban.