Bűnügy
Vérfürdő Belgrádban: Ismét kiskorú gyilkolt
Egy tizenhét éves fiú késelt a szerb fővárosban
A helyi sajtó értesülései szerint a mostani sértettek korábban bántalmazták a 17 éves fiút, s ő már egy ideje bosszút forralt, csak a megfelelő pillanatot várta, hogy azt megtehesse. A bűncselekmény egy iskola közelében történt, de nem az oktatási intézmény udvarában - írták.
Beszámolók szerint a három fiatal férfi egy padon ült, amikor a közelükbe lépett a támadó.
„Ezután a feltételezett elkövető rövid dulakodást, szóváltást és veszekedést követően egy éles tárggyal rátámadt a fiatalokra, majd egyiküket halálra szúrta, másikukat megsebesítette. B. D.-nek a hasát és a karját érték a vágások, míg a harmadik fiatal férfi sérülések nélkül megúszta a történéseket.”
A gyanúsítottat a belgrádi felső bíróság fiatalkorúak bűneivel foglalkozó bírája elé állítják – áll a rendőrség közleményében.