Bűnügy

Szalai Ádám újabb kihallgatáson volt

Már súlyosabb bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a magyar labdarúgó-válogatott volt csapatkapitányát

Ismét kihallgatták, és most már súlyosabb bűncselekménnyel gyanúsítják a nyomozók a 35 éves Szalai Ádámot, a magyar futballválogatott korábbi csapatkapitányát. A labdarúgót – bűnössége esetén – akár három év börtönbüntetésre is ítélhetik – írta meg a privatkopo.hu.

Szalai Ádám újabb kihallgatáson volt
Szalai Ádám, a magyar csapat volt kapitánya
Fotó: MH archiv/ Hegedüs Róbert

Szalai Ádám karácsony után keveredett verekedésbe Budapesten.

Az összetűzés egyik érintettje azt mondta, a tettlegesség abból alakult ki, hogy egy buli után a barátaival az utcán megkérték Szalai Ádám öccsét, hogy készítsen egy képet róluk.

„Megpróbálom a legrövidebben és legőszintébben összefoglalni a történteket. Valójában az öcsémmel voltam egy találkozón, majd az elköszönésünk után azt láttam, hogy négy nagyon részeg fiatal körbeveszi a testvéremet, az egyikük pedig olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt. Jó néhány méternyi távolságból is úgy értékeltem, hogy meg akarják verni a testvéremet. Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, és egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert” – nyilatkozta néhány hónapja a korábban a Bundesligában, jelenleg Svájcban légióskodó, nyolcvanhatszoros válogatott játékos.

„Nem igaz, hogy a földön fekvő embert megrúgtam. Féltem a családtagjaimat, és minden körülmények között megvédem őket” – szögezte le Szalai Ádám.

A történtek után a sportolót garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsították meg a hatóságok. A futballista jogos védelemre hivatkozott a vallomásában, azt mondta, csak az öccsét féltette. Azóta elkészültek a szakvélemények, és a rendőrség súlyosított a bűncselekmény minősítésén.

„A BRFK súlyos testi sértés bűntett kísérlete miatt folytat eljárást, amely során egy férfit gyanúsítottként hallgattak ki. Az eljárás eredményességének érdekében további információt nem áll módunkban közölni” – jelentette ki a BRFK sajtóosztálya.

A cselekmény a Büntető törvénykönyv szerint három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Kapcsolódó írásaink

Jogos védelemre hivatkozott Szalai Ádám

ĀA garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsított volt válogatott futballista ténybeli beismerő vallomást tett, azt mondta, hogy csak az öccsét féltette