Bűnügy
Félholtra vert egy testvérpár egy nőt a kiskunhalasi csárdánál
Kövecs Máté, a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésre a 24.hu-nak azt mondta, hogy az ügyészség két év szabadságvesztést kért a két férfire, öt illetve, három év próbaidőre felfüggesztve.
A főügyészség tájékoztatása szerint a kiskunhalasi testvérpár tavaly január közepén egy vendéglátóhelyen italozott a rokonaival, amikor a nő betért, és italt rendelt magának. A nőt azonban nem szolgálták ki az ittassága miatt, ezért ezen felháborodva anyázott egy sort, majd távozott.
A fivérek azonban magukra vették a nő szitkozódását, amitől idegesek lettek, mivel nem sokkal korábban halt meg az édesanyjuk. Utánaeredtek, a csárda előtti járdán közrefogták, és előbb a fiatalabb férfi, majd a fivére tenyérrel és ököllel ütlegelni kezdték a nő fejét. Áldozatuk ennek következtében a földre került, ahol a testvérek tovább verték és többször is fejbe rúgták – írják.