Bűnügy
Kilincsrángató fantom tartja rettegésben a lakókat
Mintha a körmével finoman kaparná az ajtót

Az Újpalotai csevegő közösségimédia-csoportban írta meg egy nő először, hogy valaki megpróbált illetéktelenül bejutni a Sárfű utcai lakásába.
„Nem tudom, hogy ki tapasztalta és ki nem, csak szeretném jelezni, hogy mindenki figyeljen, zárja bejárati ajtót és a rácsot (ha van)! Most már többszöri alkalommal észleltük hogy valaki rányit a kilincsre a bejárati ajtónkon, eddig csak éjszaka, de most már napközben is!”
– írta.
Márk szintén a Facebook-oldalán riasztotta az embereket. A férfi azt mondja szerda este a szomszédjához próbált bejutni egy idegen, ám csak az ő és a többi szomszédja összefogásán múlott, hogy ez végül nem történt meg.
„VESZÉLY ÚJPALOTÁN! Mindenkinek, akinek bármilyen hozzátartozója Újpalotán lakik: Sajnos a betörő a mi lépcsőházunkat sem kímélte ma este, próbált bejutni az egyik szomszéd lakásába este 9-kor
– írta bejegyzésében Márk. –
Nem tegnap történt az első eset, hanem kedden. Folyamatosan furcsa hangokat lehetett hallani a folyosóról, de olyan volt, mintha valaki valamit szerelt volna, ezért nem igazán foglalkoztam vele sem én, sem pedig a szomszédaim. Amikor ezeknek a zajoknak vége lett, rá 10-15 percre jelentek meg a Facebookon a hírek, hogy Újpalotát rettegésben tartja valaki. Átfutott a fejemen, hogy basszus, lehet, hogy itt volt a folyosón? – kezdte a férfi a Blikknek. –
Szerda este folyamatosan megint furcsa hangokat hallottam a folyosóról. Olyan volt, mintha valaki a körmével finoman kaparná az ajtót, felmérve hogy van-e valaki otthon. Nem hagyott nyugodni, ezért odamentem az ajtó kukucskálójához. Teljesen meztelen voltam, ezért nem tudtam kimenni.
A lépcsőházakban, ugye, olyan lámpa működik, hogy ha nem mozogsz a folyosón nagyobb intenzitással, akkor néhány percen belül automatikusan lekapcsolódik a fény. Amikor kinéztem a kukucskálón, azt láttam, hogy a vaksötétben valaki egy nagyon kis méretű LED-lámpával világít, és folyamatosan mozog.
Nem láttam, hányan vannak, és hogy vajon nálam a rácsnál vagy pedig a mellettem lévő szomszédnak az ajtajánál próbálkozik” – részletezte a Blikknek Márk.
Már a többi környező lakásból is észrevehették, hogy baj van, mert ösztönösen egyszerre zavarták el a bűnözőt.
A szerdán történt esettel kapcsolatban kerestük a Budapesti Rendőr-főkapitányságot. Válaszukban azt írták:
A rendőrök 2023. május 24-én a Nádastó park egyik társasházához bejelentés alapján mentek ki és a bejelentőt meghallgatták. A rendőrök akkor bűncselekménnyel összefüggésbe hozható személyt nem találtak, így eljárás nem indult – közölték.
Arról is tájékoztatták a Blikket, hogy a kerületi rendőrkapitányságon az elmúlt két hétben három esetben tettek feljelentés besurranásos lopás elkövetése miatt, amelyek azonban a kerület másik részét érintették. A rendőrkapitányság mindhárom esetben nyomozást rendelt el ismeretlen tettes ellen, az elkövető felkutatása folyamatban van.
Rávilágítottak, a nyomozások arra is kiterjednek, hogy megállapítsák a három bűncselekmény elkövetője azonos-e, illetve az elkövető, vagy elkövetők kíséreltek-e meg máshol hasonló jellegű bűncselekményt is.
Fontos megemlíteni, hogy a megkeresésben említett betöréssorozatról a rendőrség nem tud. Besurranások történtek, melyek dolog elleni erőszakkal nem járó, nyitva hagyott ingatlanok esetén fordultak elő. A három legutóbbi feljelentés is ilyen jellegű bűncselekmények esetén történt, de ezek nem betörések voltak – húzták alá.