Bűnügy

Őrizetbe vették a kínai rendőrség feltételezett titkos megbízottait New Yorkban

Az illetékes szövetségi kerületi ügyészség szóvivője azt közölte, hogy a kínai negyedben őrizetbe vett két ember összefüggésbe hozható a kínai rendőrség illegális műveletével

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) hétfőn őrizetbe vett két embert New Yorkban, aki a hatóságok gyanúja szerint kínai ügynökként dolgozott azzal a megbízatással, hogy zaklasson és elhallgattasson az Egyesült Államokban élő kínaiakat.

Őrizetbe vették a kínai rendőrség feltételezett titkos megbízottait New Yorkban
Képünk illusztráció
Fotó: AFP/NurPhoto/Sebastian Barros

A műveletet egy New Yorkban kialakított kínai „nem hivatalos rendőrőrszobáról” irányították, a „kirendeltséget” pedig tavaly ősszel egy bírósági felhatalmazással tartott házkutatás során az amerikai hatóságok felszámolták – számolt be a New York keleti részéért felelős kerületi ügyészség szóvivője.

Az amerikai igazságügyi minisztérium emellett megvádolt 34 kínai rendőrségi tisztviselőt azzal, hogy a kínai kormányról kritikus véleményt megfogalmazó, az Egyesült Államokban élő kínaiakat zaklattak.

A bejelentés szerint mind a 34 ember Kínában él, és tagja az úgynevezett „912 Különleges Program Munkacsoportnak”, amelyet az amerikai vádhatóság szerint a kínai kormány abból a célból működtet, hogy az internetes befolyásszerzés eszközével alakítsák a Kínáról, illetve a Kínai Kommunista Pártról a világban élő véleményeket.

Kapcsolódó írásaink