Bűnügy
Ferrarijával vette üldözőbe a cseles óratolvajokat Charles Leclerc + VIDEÓ
A rendőrség négy embert tartóztatott le az ügyben

Az eset még tavaly áprilisban történt, ám a hatóságok most tették közzé az üldözésről készült felvételeket. A rendőrség négy embert tartóztatott le az ügyben, a házkutatás során pedig nem csupán órák kerültek elő – olvasható a Liner.hu oldalán.
A két értékes karóra mellett ugyanis 23 ezer eurónyi készpénzt is találtak a nyomozók. Az viszont nem derült ki, hogy Charles Leclerc értéktárgya is a lefoglaltak között volt-e – számolt be róla a Fox News.
Leclerc óráját Viareggióban fújták meg, a tolvajok pedig nem mindennapi cselhez folyamodtak. Látszólag csak egy közös képet szerettek volna a pilótával, ám mire a monacói felocsúdott, addigra az órája már nem volt rajta.
A versenyző nem volt szívbajos, Ferrarijával vette ugyanis üldözőbe az elkövetőket. Ketten robogón, ketten pedig egy terepjáróval léptek meg, Leclerc-nek nem sikerült őket megcsípnie.
Az üldözésről videó is készült, a videón látható, ahogy Leclerc áthalad egy hídon Ferrari 488 Pista Spiderével. Hogy a Richard Mille órának mi lett a sorsa, az továbbra is kérdéses.