Bűnügy

Szalmonellás húst adott el egy hentes Szegeden

Egy hentes maga dolgozta fel a sertéshúst, amit később kistermelői piacokon adott el. Az árut ellenőrizetlen helyről szerezte be, ami szalmonellás volt, ráadásul aztán hűtés nélkül vitte a piacra. Emiatt többen kórházba kerültek – olvasható az Origo-n

Szalmonellás húst adott el egy hentes Szegeden
szalonna (képünk illusztráció)
Fotó: XU FUGENG / IMAGINECHINA / IMAGINECHINA VIA AFP

A nem jogerős ítélet lényege szerint a vádlott 2019-ben sertéshús feldolgozásával és étkezési célú hústermékek előállításával foglalkozott, amelyet kistermelői piacokon értékesített a vevőknek. A vádlott 2019. május közepe és vége közötti időszakban Szegeden található piacokon több alkalommal olyan húskészítményeket (füstölt disznósajtot, füstölt májast és abált vért) forgalmazott, amelyeket a hatósági előírások megszegésével állított elő, és értékesített a vevők részére.

A vádlott ugyanis nem a saját maga által tartott állatok húsából, hanem ellenőrizetlen forrásból beszerzett alapanyagokból állította elő a hústermékeket, továbbá a vádlott a termékeket hűtés nélkül szállította és értékesítette – írja a Szegedi Törvényszék.

Azt írják, mindezek miatt az eladott termékekben egy ritka Salmonella kórokozó tenyészett ki, amely a húsárukból fogyasztó vevők közül 27 személynél súlyos gastroenteritis megbetegedést okozott. A fertőzéssel járó tünetek egységesen 3-6 napig tartottak a megbetegedetteknél, akik közül négyen fekvőbeteg-ellátó intézménybe kerületek.

Mindezek miatt a bíróság bűnösnek mondta ki a férfit gondatlanságból elkövetett ártalmas közfogyasztási cikkel visszaélés vétsége miatt, amely bűncselekmény a törvény alapján egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Kapcsolódó írásaink