Bűnügy

Jogszabályt sértett a Fővárosi Közgyűlés, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról

A szocialista politikus aktívan részt vett az önkényuralmi rendszerek kialakításában

Fővárosi Közgyűlés jogszabályt sértett, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról a XIII. kerületben – közölte Budapest Főváros Kormányhivatala kedden az MTI-vel.

Jogszabályt sértett a Fővárosi Közgyűlés, amikor közterületet nevezett el Horn Gyuláról
Kérdés persze, hogy akkor szobrot lehet-e állítani az emlékének?
Fotó: OSZK

Azt írák, az önkormányzati törvény értelmében közterület nem viselheti olyan személy nevét, aki a 20. századi önkényuralmi politikai rendszerek megalapozásában, kiépítésében vagy fenntartásában részt vett.

Mint írták, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) állásfoglalásában megerősítette: Horn Gyula életútja nem hagy kétséget afelől, hogy részt vett önkényuralmi rendszer kiépítésében és fenntartásában.

A fővárosi kormányhivatal korábban felszólította a Fővárosi Közgyűlést, hogy kérje ki az MTA véleményét, de ezt az önkormányzat nem tette meg. Az akadémia véleményét ezért a kormányhivatal kérte ki – emlékeztettek.

A kormányhivatal közölte, a tudományos állásfoglalás alapján egyértelmű, hogy a Fővárosi Közgyűlés döntése jogszabálysértő. A kormányhivatal jogszabályi kötelezettségének eleget téve törvényességi felhívással élt a Fővárosi Közgyűlés felé, amelyben felkérte a jogszabálysértő helyzet megszüntetésére – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó írásaink