Bűnügy

Szarvasaganccsal végezte ki a kislányát molesztáló férfit az apa

Csurom vér volt a férfi, amikor besétált a seriffhez, hogy feladja magát

Brutálisan megölte a lánya után kajtató, idős szexuális zaklatót egy Minnesota államban élő férfi, majd besétált a helyi rendőrségre, és véresen, az áldozat fejével a kezében beismerte a tettét. A 77 éves zaklató, Lawrence Scully korábban már ült börtönben egy 6 éves kislány molesztálásáért – írja az elemi.hu.

Szarvasaganccsal végezte ki a kislányát molesztáló férfit az apa
A 27 éves Levi Axtellnek már évekkel ezelőtt is gyanús volt az idős férfi
Fotó: COOK COUNTY SHERIFF'S OFFICE

A 27 éves Levi Axtellnek már évekkel ezelőtt is gyanús volt az idős férfi, aki követte a lányát, és valahogy mindig ott parkolt az autójával, ahol éppen az ő gyereke is tartózkodott. 2018-ban távoltartási végzést is kért az idős pedofilra, de ezt később hatályon kívül helyezték. Scullyról a bírósági jegyzőkönyvek alapján az is kiderült, hogy 2020-ban elmegyógyintézetbe kellett zárni, ahonnan egy év múlva kiengedték.

A Daily Mail szerint a feldühödött apa múlt héten rontott be Scully lakásába, majd egy lapáttal 15–20-szor megütötte.

Ezek után fogott egy jávorszarvasagancsot, majd szó szerint kivégezte vele a férfit.

Az apa beismerő vallomásában azt mondta, hogy már régóta ismerte az idős zaklatót, aki szerinte szexuálisan bántalmazta a lányát.

A rendőröket egy szomszéd hívta ki, miután sikoltozást hallott, majd végignézte, ahogy a fiatal férfi gyakorlatilag szétveri Scully autóját, végül elhajt a helyszínről.

A családapa testvére, Katrina Axtell egy Facebook-bejegyzésben írt arról, hogy gyűjtést szerveznek Axtell családjának, amire nagyon sok pozitív reakció érkezett. Katrinát lenyűgözte az a támogatás, amit a helyi közösség nyújtott a család számára.

Kapcsolódó írásaink