Bűnügy
Feladta magát Tokody Tibor
Besétált a rendőrségre, így legalább már nem körözik

A rendőrségi nyilvántartásban a körözött személyek listáján volt Tokody Tibor, aki ellen eredetileg még 2021-ben rendeltek el elfogatóparancsot sikkasztás vádja miatt. Mostanra azonban lekerült a volt válogatott futballista neve a listáról, mégpedig sajtóhírek szerint azért, mert miután meglátta a róla szóló cikkeket, besétált a rendőrségre, és feladta magát.
A Sportal.hu információja szerint Tokody félmillió forintos tartozás miatt került bajba. Korábban egy reptéri transzfereket bonyolító cégnél dolgozott, és a gyanú szerint nem tudott elszámolni az utasoktól származó bevétellel, ezért tettek ellene feljelentést. Az ügyben ki is hallgatták Tokodyt, aki ezután azonban eltűnt a rendőrség látóköréből.
Az Újpest színeiben a válogatottságig jutó, majd a Győrrel 2013-ban magyar bajnok csatár, aki a német másodosztályban is futballozott, 2016 óta eltávolodott szeretett sportágától, és megindult a lejtőn. Állítólag nagy anyagi veszteség érte a Questor-csoport bedőlésekor, mert megtakarított pénzét ott fektette értékpapírokba.
Legalább már a rendőrség nem körözi a legfrissebb fejlemények szerint – írta a magyarnemzet.hu